hu
 
Szombat, 2026. Május 23.

A magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön

2021.01.18

A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház kétnapos rendezvénysorozatot szervez Sepsiszentgyörgy több helyszínén. Január 21-én és 22-én az ünnepi programsorozat részeként két zenei előadásra is sor kerül. Az események sorát Szalonna és Bandája nyitja, majd a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar zárja a Tamási Áron Színház nagytermében. Ezek mellett erkély-versekkel, filmvetítéssel és kávéházi beszélgetésekkel is készülnek a szervezők.

A Magyar Örökség díjjal kitüntetett Pál István Szalonna és bandája előadását január 21-én 20 órától hallgathatja meg a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében. 

A zenekar legfőbb célja nemzetünk népi kultúrájának méltó továbbadása. A klasszikus zenében jól ismert nagy zeneszerzőink beleszeretve a paraszti kultúra több évszázadon át érlelődő kincseibe, megnyitottak a világ számára egy olyan kaput, mely betekintést enged hagyományos zenei kultúránk értékeibe s emelték tehetségükkel a magasművészet világába. A zenekar feladatának tekinti, hogy megmutassa ezt a gyönyörű hagyatékot és sok esetben még élő népművészetet, amely sokszor megihlette Bartókot, Kodályt és Lajthát is. A zenekar koncertjein megszólalnak a Kárpát-medence leggyönyörűbb muzsikái, Székelyföldtől egészen Kárpátaljáig és Felvidéktől egészen Délvidékig.

Az erkély-zene sorozat mintájára a magyar kultúra napja alkalmából egy verses kiadás készült, január 22-én 12 és 16 óra között négy iskola négy diákja, négy helyszínen négy szavalattal örvendezteti meg az utcán sétálókat.

Kató Balázs a Székely Mikó Kollégiumból, Kósa-Szigety Zsófia a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, Szimion Helga a Plugor Sándor Művészeti Líceumból, valamint Szőcs Anita a Református Kollégiumból szólalnak majd meg a város különböző épületeinek erkélyeiről. Az esemény első állomása a régi Bástya épületének (jelenleg a Friss FM rádió stúdió) erkélye lesz, melyet a Bod Péter Megyei Könyvtár épületének (Magyar Kulturális Intézet) erkélye majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem követ, végül pedig a Bene-ház erkélyén fejeződik be. 

A Kulturális kávépercek című program keretében szintén 22-én 17 és 19 óra között lehetőség nyílik az érdeklődők számára, hogy egy kávé vagy tea mellett a város különböző vendéglátóhelyein kötetlen beszélgetésbe elegyedjenek a város kulturális életét megfűszerező művészekkel. 

A magyar kultúráról, a város kulturális életéről vagy bármilyen más témáról bárki elbeszélgethet: Gáspár Csaba zenésszel, Daczó Enikő képzőművésszel, Gothárd Veronika kortárstáncossal, Korodi Janka színésszel, Pálffy Tibor színésszel, Szonda Szabolcs irodalmárral, Szőcs Botond zenésszel illetve  Tőkés Edit és Tőkés Csaba Zsolt néptáncosokkal. A programon bejelentkezés alapján lehet időpontot foglalni a kultura.ro weboldalon található űrlapon, vagy a 0743 099 570-es telefonszámon január 20-án 15 óráig. A rendezvénynek helyet ad a Színház Büfé, a Szimpla Sepsiszentgyörgy, a Tein Teahouse és az INdiVINO.

Mindezekkel még nem ér véget a rendezvénysorozat, ugyanis 18 órától a Művész Moziban vetítik Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét. Ezt megelőzően sor kerül egy rövidfilm bemutatójára is, melyet ugyanezen alkotók célzottan a magyar kultúra napjára készítettek, és az aznap programra tűzött összes film előtt vetítenek majd. Mindezeken túl a Művész Mozi a teljes hétvégére Magyar Filmnapokkal készül. 

E jeles nap rendezvénysorozatát 20 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar már hagyományos ünnepi koncertje zárja a Tamási Áron Színház nagytermében. 

A zenei előadásokra és a filmvetítésekre a helyek száma korlátozott. A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a Városi Jegyirodában. Szalonna és Bandája koncertjére 20 lej a teljes árú jegy, 10 lej a kedvezményes, a fúvósok ünnepi hangversenyére pedig egységesen 25 lejes jegyet lehet váltani. A Magyar Filmnapok alkalmával minden filmre egységesen 10 lejes jegyek vannak, melyeket a Művész Mozi pénztárában lehet megvásárolni. 

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Művész Mozi by Cityplex, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Partnerek: Tamási Áron Színház, Vadon Egyesület és Székelyföldi Vadászati Kiállítás, Magyar Kulturális Intézet, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Friss Fm Rádió, Szimpla Sepsiszentgyörgy, INdiVINO, Tein Teahouse, Színház büfé, Dália virágüzlet

Péntek este Sepsiszentgyörgyön is áthalad a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat 
2026.05.20

Idén is útjára indul a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsúba és a Történelmi Magyarország Ezeréves határához Gyimesbükkre.

A könyv ünnepe Sepsiszentgyörgyön: közel 12 ezer látogatóval zárult a 5. SepsiBook
2026.05.18

A jövő olvasógenerációjára való odafigyelés, a kisközösségek ereje és a könyv iránti szeretet idén is emlékezetessé tette a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A négy nap alatt több mint 11 600-an látogattak ki a Sepsi Arénába, hogy részt vegyenek a könyv ünnepén.

5. SepsiBook: Könyvünnep, közösségi élmény és kulturális találkozások
2026.05.11

Május 14. és 17. között a Sepsi Aréna ismét a könyvek és az olvasók találkozóhelyévé válik: csütörtökön ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. Idén közel 150 meghívott és 115 programpont várja a közönséget; a vásáron 43 standon 56 kiadó – köztük 9 új kiállító – kínálatából válogathatnak az érdeklődők.

Forgalomkorlátozásokra és parkoló lezárásokra lehet számítani a belvárosban a motoros felvonulás ideje alatt
2026.05.08

A rendezvény célja a közlekedésbiztonság javítása és az autóvezetők figyelmének felhívása a motorosok jelenlétére. 

SepsiRUN 2026 – június 12–13. Amikor Sepsiszentgyörgy a futóké!
2026.05.06

A rendezvény célja idén is az, hogy összehozza a futás, a mozgás és az aktív életmód iránt érdeklődőket, legyen szó kezdőkről, amatőrökről vagy tapasztalt sportolókról.