hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

25 éve nyílt meg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási Tanszéke Sepsiszentgyörgyön

2022.06.16

Június 16-án Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és dr. Csák László, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett karának közigazgatásért felelős vezetője közös sajtótájékoztató keretében számoltak be a sepsiszentgyörgyi közigazgatási szakot érintő várható fejleményekről és az  önkormányzatokkal való együttműködéséről a 2022-2023-as tanévében.

Dr. Csák László elmondta, hogy az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás idén 150 éves, a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás pedig jövőre lesz 25 éves. A negyedszázados jubileumi évforduló alkalmából a Babes-Bolyai Egyetem sepsiszentgyörgyi kara számos újdonsággal készül az új tanévben. Az önkormányzatok közötti együttműködésnek köszönhetően, az egyetemen szerzett elméleti ismeretek mellett, a hallgatóknak lehetőségük nyílik a szakmai gyakorlatok elvégzésére is, ezekhez az önkormányzatok közintézményei biztosítanak helyszíneket.

„A Babeș-Bolyai Egyetem és az önkormányzatok közötti együttműködésnek tavaly tavasszal adtunk egy új lendületet, és most már elmondható, hogy a sepsiszentgyörgyi közigazgatási szak megyei és megyeszékhelyi szinten is partneri viszonyban van a közigazgatási egységekkel, ami nemcsak elméleti, de gyakorlati jelentőséggel is bír.” – közölte dr. Csák László

Az új tanévben Tudományos Diákköri Konferenciát szerveznek, nemzetközileg ismert oktatók tartanak majd előadásokat, illetve lehetőség nyílik különböző Erasmus-programokban való részvételre. Technikai szempontból korszerűsítik a tantermeket, négy termet szerelnek fel modern számítógépekkel és interaktív táblákkal. 

Idén ősszel a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karának magyar tagozatán 14 tandíjmentes, államilag támogatott helyet és több mint 30 tandíjas helyet hirdetnek meg. A júliusban történő felvételre való jelentkezés online módon fog történni.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kihangsúlyozta, hogy a megyeszékhelyek közül Sepsiszentgyörgy fordítja a legtöbb pénzt a kulturális feladatok ellátására, a megyék közül pedig Kovászna megye fekteti a legnagyobb hangsúlyt a kulturális intézmények fenntartására és bővítésére.

„Székelyföld szoros összefüggésben álló erőterek összessége: a nemzetpolitikai hozadékkal bíró sportélet, az identitáserősítő szerepet betöltő kultúra, valamint a gazdasági fejlesztés mellett egy-egy oktatási intézmény, de maga az oktatási hálózat is egy újabb erőteret jelent. Iskola szerető megye Háromszék. Meggyőződésünk, hogy ebben az összefüggésben számolnunk kell az oktatási ágazat fejlesztésével, hiszen a szakember nevelés jelenti a jövő zálogát" – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A megyevezető európai példákat is bemutatott az oktatási rendszer működésére vonatkozóan. Az olyan kisebb országok, mint Skócia, Írország, vagy Finnország, amelyek habár a történelem során egy-egy nagyobb ország árnyékában voltak kénytelenek fejlődni, sikeresek tudtak lenni, mert össztársadalmi és politikai konszenzus volt az oktatási rendszer támogatását illetően.

Tamás Sándor arra biztatta a fiatalokat, hogy minél többen iratkozzanak be a sepsiszentgyörgyi egyetemre és vállaljanak itthon munkát. A megyei önkormányzatnál és a hozzá tartozó intézményeknél összesen 2574 állás van, amelyből 754 még betöltetlen, főként az egészségügyi, valamint a szociális ágazatban.

Antal Árpád-András polgármester sok sikert kívánt az érettségizőknek és arra biztatja őket, hogy válasszák a közigazgatási szakot a továbbtanulásban akár Sepsiszentgyörgyön, akár Kolozsváron.

„A köz igazgatása, a közösség szolgálata egy szép feladat, egy szép pálya, amely ma már egy versenyképes fizetéssel is jár. Érdemes tehát közigazgatást tanulni, ezután pedig érdemes a közigazgatásban elhelyezkedni és a közösséget szolgálni.” – emelte ki a polgármester.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.