2019. március 22., Péntek
Hírarchívum
Aláírták Sepsiszentgyörgy eddigi legnagyobb uniós pályázatát

Háromszéki látogatása során, Elena Udrea turisztikai és regionális fejlesztési miniszter Sepsiszentgyörgyön hét finanszírozási szerződést írt alá, többek közt a Zathureczky Bertha Öregek Otthonának felújítását és bővítését célzó szerződést, a Puskás Tivadar Szakközépiskola felújítását célzó projektet, valamint a megyeszékhely eddigi legkomplexebb, legnagyobb értékű pályázatát, az integrált városfejlesztési tervet is.

A Regionális Operatív Programhoz a Sepsiszentgyörgyöt érintő 21 pályázatból 18-at a városi önkormányzat, 3-at a megyei önkormányzat nyújtott be – tájékoztatott Antal
Árpád András. „A Regionális Operatív Program azért fontos program, mert rendkívül szerteágazó területen lehet pályázni, így például Sepsiszentgyörgy szociális, környezetvédelmi, oktatási, turisztikai, egészségügyi, munkahelyteremtő, műemlékvédelmi és infrastruktúra-fejlesztő pályázatokat nyújtott be és nyert meg. A következő években a sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően jelentősen megváltoztatjuk városunk arculatát és javítjuk az emberek életminőségét”- mondta el Antal Árpád András. A polgármester kiemelte, hogy a székelyföldi önkormányzatok, valamint a turisztikai és regionális fejlesztési minisztérium között eredményes együttműködés bontakozott ki, ennek egyik kézzelfogható eredménye a szombaton megnyitott sugásfürdői sípálya.

A szerződések aláírásán résztvevő Simion Crețu a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója kiemelte, hogy Sepsiszentgyörgyről sok és jól előkészített pályázatott nyújtottak be az elmúlt két évben. Hasonlóképpen vélekedett Elena Udrea miniszter, aki úgy értékelte: Sepsiszentgyörgy vezetője jó fejlesztési stratégiát dolgozott ki a városnak, amelynek eredményei már most meglátszanak.

A sepsiszentgyörgyi ünnepséget követően Elena Udrea jelenlétében felavatták Sugásfürdőn a frissen elkészült sípályát és a hozzá tartozó épületet. A sípálya számos modern berendezést is kapott: a felvonók mellett mind az új, mind a régi pályát hóágyúkkal szerelték fel és uniós előírásoknak megfelelő sífelvonó is várja a turistákat.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 4659    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem