2019. szeptember 19., Csütörtök
Hírarchívum
Kutyamenhely Szépmezőn
Működőképes a Polgármesteri Hivatal és a Nez Perce Egyesület által létrehozott kutyamenhely Szépmezőn. A létesítményt pénteken délelőtt a sajtó jelenlétében avatta fel Antal Árpád András polgármester, aki azt is kijelentette ő maga is hamarosan örökbe fogad egy kutyát a menhelyről.

A város vezetője megköszönte az egyesület munkáját, kiemelve azokat a támogatókat, akik pénzzel vagy egyéb hozzájárulással segítették a menhely létrehozását. „Ebben az évben egy milliárd régi lejjel tudtuk támogatni a menhely létrehozását, de ígérem, hogy a következő években segítünk a fenntartásában is” – mondta Antal Árpád András.




Támogatást ígért Édler András, Kovászna megyei parlamenti képviselő is, aki szerint nemcsak az örvendetes, hogy került egy lelkes csapat, amely ezt a kérdést fontosnak tartja, hanem az is nagyon fontos, hogy tettek is a cél érdekében.

„A kutyamenhelynek elsősorban az a célja, hogy az állatokat reintegrálják és minél több kutyát örökbe fogadjanak” – hangsúlyozta Horea Kraus a menhely vezetője. A létesítmény nincs teljesen befejezve, de már működőképes, ha sikerül mindent elvégezni, akkor műtő, rendelő is lesz, állatorvosokkal dolgoznak együtt, de önkéntes rendszert is kialakítanak. A menhely munkatársai kiemelt szerepet szánnak a tájékoztató kampánynak, különösen az iskolákban, ahol a kutyatartásról tartanak majd ismertetőket.


Hamarosan elkészül a kutya-várostérkép, beazonosítják a gazdátlan állatokat, majd a közösségi rendőrséggel közösen, a lakossági bejelentéseket is figyelembe véve, befogják a kutyákat és a szépmezői menhelyre viszik. Jelenleg négy kutya van a létesítményben, amelynek befogadóképessége 160-ig növelhető.

A kutyamenhely létrehozását támogatta a Depo, a Bertis, a Ralvana, az Ariadne, Tricomserv, a Zaka Music Production.


Fotók: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 3050    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem