2018. december 16., Vasárnap
Hírarchívum
Közösségfejlesztésbe fektetik a parkolási díjból befolyó összegeket

Bár Sepsiszentgyörgy önkormányzata jövőre sem emeli az adókat, és a természetes személyek esetében az ingatlanadókat a törvény által meghatározott legalsó határon tartják, az önkormányzat mégis kénytelen egy kellemetlen intézkedést bevezetni, és ez a parkolódíjak emelése. Jövő évtől kezdődően valamivel több, mint 50%-kal emelkednek a bérleti díjak és 50%-kal az óradíjak.

Ezzel egyidőben azonban 3 támogatási alapot hoznak létre az így befolyt összegből, amelyeken keresztül különböző közösségi problémák megoldását támogatják. Az összeg feléből (50%) jön létre az első alap, amely az oktatási intézmények digitalizációját segíti, interaktív táblák és egyéb digitális technológia témakörébe tartozó eszközök beszerzését tervezik.

Az összeg egy negyedéből (25%) létrehozott alap a kerékpárral közlekedők támogatását célozza, vagyis vásárlási utalványokat fognak kibocsájtani biciklit vásárolni szándékozók számára, illetve az ingyenes városi biciklibérlési rendszer feltételeit szeretnék megteremteni.

A fennmaradó összegből (25%) létesülő alap a fogyatékkal élő sepsiszentgyörgyiek helyzetén fog könnyíteni, itt olyan intézkedéseket terveznek, mint kerekesszék vásárlásának a támogatása, vagy a villanyrendőrök átalakítása, hogy akadálymentesítsék az úttesten való átkelést a vakok és gyengénlátók számára is.

Az idei évben mintegy 782.000 lej bevételt jegyzett az önkormányzat a parkolási díjakból, így jövőre egy nagyjából 800.000 lejes kerettel számol, amit a három alap formájában a helyi közösség támogatásába tud visszafordítani. Ennek értelmében, minden, Sepsiszentgyörgyön parkoló ember, ahányszor csak jegyet vagy bérletet vált, hozzájárul az oktatási intézmények korszerűsítéséhez, a kerékpáros kultúra elterjedéséhez és a fogyatékkal élő embertársai életének könnyítéséhez.


Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 83570    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2018 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem