2017. november 21., Kedd
Hírarchívum
Gyereknapi hangoló

A három kismalac meséje köré építik idén a sepsiszentgyörgyi gyereknapi foglalkozásokat. A szabadtéri programok június elsején, csütörtökön 11-19 óra között betöltik a főteret és az Erzsébet-parkot. A Szabadság-téren a gyerekek többek között megépíthetik a három kismalac házát, elsajátíthatják a hagyományőrző katonáskodás alapjait, bebarangolják a Cimb(i)rodalmat, elmaradhatatlan programok a kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, mesemondás, arcfestés és kiskutya simogatás. Légy te is önkéntes címmel flash-mobot tartanak.


A parkban a szovjet emlékműnél a műfalmászást is ki lehet próbálni, érdemes lesz betérni a színház sarkánál, a volt Art Gallery helyiségébe, ahol Mese és valóság címmel látható porcelánbaba kiállítás. A legkisebbeket a Dajka-sátorba várják, ahol a mondókázás mellett a kismamáknak hordozós, szoptatós szaktanácsadás is lesz.
A TEGA szervezésében szelektív hulladékgyűjtési játékismertetőket tartanak és kiskutya simogatás is lesz, a Kovászna Megyei Vöröskeresztnél maszkokat, árnybábokat lehet készíteni, itt épül a három kismalac háza. A HITI és SZIK szervezésében kézműves műhely, arcfestés, különböző érdekes játékok lesznek, az Életfa Családsegítő Egyesületnél arcfestés, kézműves foglalkozások, izgalmaz feladatlapok, kifestők, ügyességi játékok, tombola várja a gyerekeket. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület közreműködésével lehet a katonáskodást elsajátítani, kipróbálni a szablya vívást, fapuskákat. A Bod Péter Megyei Könyvtár gyerekrészlegének szervezésében betűtészta kreatív kirakó, malacos mandalaszínezés, origami, kirakó és papírgurigából házépítés várja a gyerekeket, a Diakónia Keresztyén Alapítvány arcfestést, gipszfestést, akvarellfestést, twistert, amőbázást és mesesarkot szervez, az  ERSZI Rendezvényszervező Iroda közreműködésével kiszínezik A három kismalac díszletét. A L.A.B. Életmentő Kupakok Egyesülete kupak szókirakót és tombolát szervez, a Kiwanis meghívására Zöldi Lara koncertre kerül sor, a Máltai Szeretetszolgálat cserebere sátorral lesz jelen. 13 és 19 óra között Demeter Éva puhakönyves, finommotorikát fejlesztő foglalkozásokat tart.  Kovács Hajnalka közreműködésével külön kis LEGO-birodalom is épül, Pocsai Mónika felügyeletével gipsz dinófigurákat lehet festeni.
A Dajka-sátorban 11 és 15 órától Mondókázó lesz Kinda Emesével, 11.30-tól és 17 órától Hadnagy Ágnes babahordozási bemutatót tart,13 órától a Trezy, a mosható pelust mutatják be, 14 órától a Betó hintát és a Mamira hordozókat,  14:30-tól a Liliputi hordozóeszközöket lehet megismerni, 15:30 Anyatej az Origó címmel tartanak beszélgetést és tanácsadást dr. Szente Lillával újszülött szakorvossal.


Az Andrei Mureșanu Színház Mateiaș gâscarul című előadását 11 órától lehet megtekinteni a román társulat székhelyén, a Cimborák Bábszínház A három kismalac előadását a főtéren adják elő  11:30-tól és 18 órától. Az Erzsébet parkban található pavilonban a Máltai Szeretetszolgálat tombolahúzása 12 órakor lesz, a Tipe-Tupa Egyesület rajzpályázatának díjkiosztása és a tombolahúzás 13 órakor kezdődik. Az Erzsébet parkban 15 és 18 óra között az Amy Gazdátlan Ebekért Egyesület szervezésében Simi sétát tartanak, 15:30-tól futó és bicikliversenyt szervez az Alpin Sport Egyesület. Az Andrei Mureşanu Színházban az EGO diákszínjátszó csapat Yasmina Reza Művészet című darabját mutatja be 18 órától. A kőszínpadon 11 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar indítja a programot, 12:30-tól zumba koreográfiát adnak elő Tittesz Tünde tanítványai, 13 órától a Sport All és Z Dance tart táncbemutatót Vass Vitus Kinga vezetésével, 14 órától modern és népi táncokat adnak elő a Gyermekek és Tanulók Palotája tanítványai, oktatójuk Gáspár Attila.

A sepsiszentgyörgyi gyereknapi programot táncház zárja a Folker együttes vezetésével.

A teljes programot itt tekintheti meg.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 840    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem