2017. szeptember 20., Szerda
Hírarchívum
Középszintű végzettséggel is lehet jelentkezni a Sepsiszentgyörgy önkormányzatánál lévő állásokra

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodája, valamint a Helyi Közigazgatási Iroda versenyvizsgát hirdet 2 végrehajtó köztisztviselői állás betöltésére. A betöltendő funkciók megnevezése Vezető szakmai fokozatú előadó, III osztály, és a kötelező feltételek között szerepel a legalább középfokú végzettség, 9 év régiség és egy hivatalos európai uniós idegen nyelv ismerete.



Az Ügyfélszolgálati iroda a Polgármesteri Hivatal “arca”, gyakran a lakók első találkozóhelye az önkormányzattal. Ebből kifolyólag az iroda jó kommunikációs készséggel bíró, kedves, türelmes emberek jelentkezését várja, akik szívesen vállalják a közvetítő szerepét az ügyintézésben, segítséget nyújtanak a lakóknak a hivatali rendszerekben való eligazodásban. 
 
A Helyi Közigazgatási iroda főbb tevékenységei közé tartozik Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa üléseinek előkészítése, a szakbizottságok gyűléseinek megszervezése, Polgármesteri rendeletek előkészítése, valamint a Polgármesteri Hivatal levéltározására vonatkozó törvény alkalmazása: iratok rendszerezése, leltározása, leltárba való átvétele, bizonyos iratok és igazolványok kibocsátása.
Jelentkezni május 18-ig lehet Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának székhelyén, a Humánerőforrás Irodában (telefon: 0267-316957/126).
 
Bővebb információt, kötelező könyvészetet és a jelentkezéshez szükséges dokumentáció listáját a www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/index.php?page=200 címen lehet megtalálni.
 
Sikeres jelentkezést kívánunk!



<< vissza



Oldal megjelenítése: 565    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem