2017. szeptember 19., Kedd
Hírarchívum
Ovisoktól volt hangos Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

A Hófehérke óvoda csibészei egyértelműen bearanyozták a hivatal pénteki napját, amikor is elfoglalták helyüket a hivatal tanácstermében.

A „kis tanácsosok” aztán gyorsan el is kezdték a bemelegítő kérdéseket. Kíváncsiak voltak többek közt a polgármester kedvenc színére, könyvére, sportjára, rajzfilmjére, óvonénijének nevére, de arra is, hogy szokott-e ő is lustálkodni.

Rövid ismerkedés után a tanácsterem falain levő, városunk nagyjainak portréit ismerték fel nagyon ügyesen az ovisok, miközben a polgármester úrhoz (nekik titokban csak Árpihoz) 3 fontos kérést intéztek.

Éspedig:

1.    Segítsen a szegény gyerekeken.
2.    Építsen további játszótereket.
3.    Építsen utakat és kutakat.

A hivatal üdítővel és aprósüteménnyel, pólóval, valamint a rendkívül szórakoztató, kimondottan számukra készült, „Sepsiszentgyörgy gyerekeknek” című várostörténeti kalauzzal is kedveskedett a kicsiknek.
De a kicsik sem érkeztek üres kézzel, egy nagyon kedves ajándékkal, csoport portrérajzukkal lepték meg a polgármestert.
A rendkívül jó hangulatot egy közös ölelés és fotó, valamint a polgármester irodájának megnézése, ha úgy tetszik „rövid belakása” zárta.

De hadd beszéljenek inkább a fotók helyettünk:


Fotók: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 5050    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem