2017. szeptember 20., Szerda
Hírarchívum
Az Avantâge esztétikatábor előadásainak témái

Hétfő, AUG. 8.
16:00–18:00


Zuh Deodáth
Állatábrázolások. Manierizmus, századfoduló és a válságkorok művészete

Előadásomban egy több szempontból is problémás hipotézisből indulok ki, majd
pedig megpróbálom tesztelni annak teherbíróképességét.
Az állítás úgy hangzik, hogy a 16. század művészete, valamint a 19-20.
század fordulója (illetve a 20. század első fele) rokoníthatóak egymással.
Rokoníthatóságuk pedig az akkor született művészeti alkotások expresszív vagy
szürreális jellegében ragadható meg. Mivel az expresszivitás, illetve a szürreális
látásmód mind a művész domináns szerepét fejezik ki az alkotási folyamat
összetevői között, az emberi egzisztencia sajátosságainak és problémáinak
megnyilvánulásaiként értelmezhetőek. A 16. század, vagyis – egy nagyvonalú
megjelöléssel – a “manierizmus” kora, illetve a 20. század eleje válságos, átmeneti
korszakok, amelyek a sejtés szerint nagyban befolyásolták egy ilyen szubjektivitásközpontú
alkotásmód kialakulását. Ekkor a társadalmi, gazdasági körülmények
nem egyszerűen megváltoztak, hanem olyan módon alakultak át, hogy annak a
világ észlelésében is meg kellett nyilvánulnia. Ezt a változást dokumentálják az
ekkor született műalkotások, amelyek már nem a transzcendens világba vetett
hitet, hanem a szublunáris világ prolémáit igyekeztek feldolgozni. Mivel pedig
ezek elsősorban az emberi élet és az ember szerepének megváltozását fejezik
ki, érdemes lehet utánajárnunk annak, hogy ennek kontrasztjaként hogyan
vélekedtek az ember környezetében élő állatokról, illetve milyen szerepet
szántak azoknak a megváltozott világértelmezésben? Érdemes feltennünk azt a
kérdést, hogy az expresszív és szürreális elemeket felmutató átmeneti korszakok
művészete az emberi szubjektum bizonytalanságának és egzisztenciális
válságainak összefüggésében gondolt-e valami sajátosat a környezetüket
benépesítő állatok szerepének, funkciójának változásáról is.
Ha sikerül ilyen párhuzamokat vonnunk a két korszak állatábrázolásai között,
ha nem, mindenképpen tanulságos lehet kiinduló állításunk szempontjából.
Az előadás az említett korszakok állatábrázolásait vizsgálja képzőművészeti
alkotásokon és igyekszik így lehetséges eszme- és társadalomtörténeti
következtetések felé terelni a közönség fi gyelmét.


18:00–20:00

Nemes Z. Márió
Állatember avagy a kísértetiesség antropológiája

Előadásomban azokat a kulturális mechanizmusokat próbálom megvizsgálni,
melyek az ember és állat közti határok kijelölésért felelősek. Giorgio Agamben
szerint minden kulturális korszakra jellemző egy antropológiai gépezet, mely
az ember fogalmát kizáró és bekerítő műveletekkel határozza meg, vagyis
mindig valami ellenében jelölődik ki a humanitás kontúrja. Ez az ellenfogalom
az animalitás, mely egyszerre épül bele és záródik ki az ember modernistahumanista
felfogásából, hiszen az ember „eszes állatként” (animal rationale)
beletartozik a természet rendjébe, miközben emberi lényegét az állati
késztetésektől való –az értelem/ész segítségével realizált – belső elhatárolódás
jelenti. Ebből adódik, hogy mindaz amit az állatról gondolunk, az emberről való
gondolkodás is egyben. Ugyanakkor ez az antropocentrikus gondolás mind az
állat, mind az ember irányában reduktív tud lenni, hiszen fennáll a veszély, hogy
az antropológiai gépezetek az állati létezés autonómiájának kárára gondolják újra
az embert, miközben az embert is – az állathoz hasonlóan – domesztikálják. Peter
Sloterdijk ennek a jelenségnek az elemzése kapcsán használja az „emberpark”
metaforát, melyben felsejlik az a lehetőség, hogy az ember az állathoz hasonlóan
tenyészthető, vagyis az antropológiai gépezet biopolitikai hatalomként
nyilvánul meg. Ez a humanizmusban rejtetten munkáló „antropotechnika” az
ember biokulturális gépezetként való termelhetőségét és alakíthatóságát jelzi,
melynek a kortárs poszthumán gondolkodásban számos művészi és kulturális
reprezentációja azonosítható.


KEDD, AUG. 9.
16:00–18:00


Ungvári Zrínyi Ildikó
Állati gesztusok

Az a színház, amely ma az állati létet problematizálja, nem a modenitás korában
hódító imitációs elvet vallja, és nem a középpontos identitás változtathatatlan
konstrukciójára épül.
Hogyan vállalja fel a ma embere önmaga múlékonyságát? Nem csak a
halandóságát, hanem énjének mozdítható, tűnékeny, amorf elemeit? Hogyan jut
oda az ember, hogy önmagában felfedezze azt a pluralitást, amelyet az anyagi
környezetébe a virtuális világok és képtechnikák révén kivetít – azaz, önmagából
kihelyez?
Miközben önmagát változatos módokon projektálja, a modenitás embere
fenyegetettségként éli meg az én metamorfózisát, az ember-státuszból való
kilépés lehetőségeit, és az állati lét móduszait (lásd a kafkai rettenetet, a bogárráváltozást,
vagy az abszurd dráma ionescói, becketti, arrabali vízióit). Külső és
belső összhangja születik meg azáltal, hogy az ember felismeri önmagában az
állatiság dimenzióit (az állathoz soroltság diemnzióit), a létesülés nonhumán
terét. Hogyan talál kifejzésmódot ez az álláspont, és ha igen, milyen jellegűt? Mi
különbözteti meg az állatiság felsejlő karakter-jellegzetességeit, az imitált állati
gesztusokat az állat-lét kreatív emberi megtapasztalásától, a megtestesülés állati
dimenzióitól? Purcarete, Büchner, Afrim és a Castellucci-testvérek rendezései,
Xavier le Roy tánca, valamint az improvizációs színház tanúsága szerint az emberi
sorozatos meghaladása, az inhumán dimenzióba való átlépések feltételezik a
performativitást. A létesülés folyamata, a személytelenné-válás, mindenkivé-válás
a színházban a jel meghaladása révén történik, hibrid testeket teremt, kreatív
energiákat szabadít fel – a látáscentrikus és a performatív színházban különféle
módon.

18:00–20:00


Darida Veronika
Az állat mint transzgresszió

Csak a kiindulópontunk biztos: 1936-39 között Georges Bataille és baráti
köre – köztük Roger Caillois, Pierre Klossowski, André Masson – Acéphale
(„Fejetlen”) címen egy vallási, szociológiai, fi lozófi ai folyóiratot ad ki, melyben
a legtöbbet hivatkozott szerzők Sade, Kierkegaard és Nietzsche. A tematikus
számokban többször előbukkan a dionüsszoszi: mint misztérium, eksztázis,
rítus. A szerzők maguk is egy titkos és „szent” társaság létrehozását tervezik,
melyet egy áldozat szentesíthetett volna meg. Az áldozathozatal végül, még
nem áruljuk el hogyan, komikus formát ölt. Előadásunkban az Acéphale négy
megjelent kiadványát (melyek címei: Szent összeesküvés, Nietzsche és a fasiszták,
Dionüszosz, Őrület, háború és halál) vetjük majd össze a posztdramatikus
színház néhány provokatívnak szánt tendenciájával. Továbbá Bataille későbbi
írásaiban is megvizsgáljuk az állat fi gurájának alakváltozásait (különös tekintettel
a Lascaux avagy a művészet születese hosszú esszéjében található barlangrajzok
elemzéseire). A bataille-i transzgresszió fogalma szintén a segítségünkre
lehet a kortárs színházban szüntelenül jelen levő határátlépési kísérletek
megközelítésében. Mindezek a gondolati utak ahhoz az alapvető kérdéshez
vezetnek, hogy lehetséges-e napjainkban (a fi lozófi ában, az irodalomban, a
művészetben, a színházban stb.) valódi profanizáció, vagyis a profán szent
értelmében vett megbotránkoztatás.


SZERDA, AUG. 10.
16:00–18:00

Ungvári Zrínyi Imre
Állati szempont

Miután évszázadok óta kíméletlenül gyilkolják, pusztulni hagyják és tetszés
szerint előállítható-feldolgozható „ipari nyersanyagnak” tekintik a legkülönfélébb
állatokat, némelyek ma már elgondolkodnak „az állat sorsa” vagy „az állati sorsok”
felett. Ma már felmerül a kérdés, hogy hogyan kell viszonyulni az állatokhoz?
Vannak-e velük szemben egyáltalán erkölcsi kötelességek? Mit szabad, és mit
nem szabad megtenni velük? Illetve, miért és hogyan kell fi gyelembe venni
szükségleteiket, érdekeiket? Összefoglalva: gondoskodjunk-e és, ha igen, hogyan
gondoskodjunk az állatokról? Ezt a kérdést most így szeretném felvetni: Van-e
az állatnak valmilyen tudata önmagára vonatkoztatott érdekeiről, azaz van-e
„állati szempont”? Egy-egy konkrét helyzetben, vagy helyzetek sokaságában
miben állhat, és mit kíván tőlünk az „állati szempont” tudatosítása? Azt remélem
tőle, hogy felfedésével nemcsak az állatokkal szembeni magatartásunk lesz
„méltányolandó érdekeknek” és „jogos elvárásoknak” megfelelőbb, hanem
arra is rájövünk, hogy ha megtanulunk ezt a szempontot is fi gyelembe véve
gondolkodni, a magunk „emberi-állati” élete számára is felismerhetünk valamit,
ami kiegyensúlyozottabbá és harmonikusabbá teszi saját magunkhoz, ember- és
állattársainkhoz fűződő viszonyainkat.


18:00-20:00

Szabó Zsigmond
Állat

Az emberi szexualitás szabályozása az emberré válás önreferens, paradox
nullpontja. Nem lehet elgondolni azt, hogy hogyan kezdődött a nyelv, és hogyan
vált az ember a szexuális ösztönkésztetés szimbolikus közvetítettsége révén
vágyakozó, erotikus lénnyé. Az állati szexuálitást annak az ökoszisztémának a
homeosztázisa szabályozza, amelynek a kérdéses állatpopuláció a része. A nyelv
megjelenésével azonban a szexualitás a beszélő lény tapasztalatának univerzális
dimenziójává vált, amely szimbólikus szabályozásra szorul. Azt azonban nem
lehet eldönteni, hogy az erotikus többlet kényszerítette-e ki a nyelv megjelenését
vagy éppen fordítva, a nyelv hozta létre az általa szabályozni kívánt erotikus
többletet. Ez a két mozzanat ugyanannak a transzcendentális sturktúrának két
elválaszthatatlan aspektusa. Az embert és az állatot nem a tudat vagy öntudat
megléte avagy hiánya, hanem a tudatalatti különbözteti meg egymástól – tanítja
Lacan. Az állat színlelhet, azaz, “hazudhat”, de nem képes arra, hogy a színlelést
színlelje, vagyis úgy hazudjon, hogy közben “igazat mond”.
Mit mond ez el állat és ember különbségéről és a bennünk élő állat (evolúciós
örökség) további sorsáról?


CSÖTÖRTÖK, AUG. 11.
16:00–18:00


Szigeti Attila
Ember-e ez még? Nem ember, de nem is állat

Ember ez (még)? – Primo Levi könyvcíme a náci koncentrációs lágerekben a többi
deportált által muzulmánnak nevezett, a teljes testi és tudati leépülés állapotában
tengődő, az elkerülhetetlen halál sorsába beletörődött „élőhalottak” emberi
mivoltára kérdez rá. A muzulmán fi gurája Giorgio Agamben számára a következő,
Auschwitz által ránk hagyott nyugtalanító tapasztalatra utal: a puszta élet (nuda
vita), az emberi fajhoz való hozzátartozás értelmében vett biológiai élet még az
emberi méltóság- és felelősségérzet, egyáltalán az emberi mivolt elvesztése után
is van, létezik – a muzulmán puszta élete ebben a nem-emberi vagy ember-alatti
állapotban is fennmarad.
Ez a puszta élet azonban, bár nem emberi, mégsem egyszerűen állati élet:
a muzulmán már nem ember, de ugyanakkor mégsem állat. Az ember
elállatiasítására irányuló (a nem-emberit az emberen belül elkülönítő, lásd például
a muzulmánt), illetve a nem-emberit az állat emberiesítése révén létrehozó (lásd
az emberi alakot öltő állatok eseteit, például a barbárt, az idegent) antropológiai
masinériák (Agamben) egyaránt az ember és állat, beszélő és élőlény, emberi
és nem-emberi kapcsolódását, illetve elkülönülését megelőző elkülönítetlenségi
zónából erednek: a sem nem emberi, sem nem állati puszta élet zónájából.
Hogyan írható le, illetve gondolható újra, a puszta élet e fogalma alapján, ember,
állat, nem-ember viszonya és diff erenciája?


18:00–20:00

Sepsi László
A rovarok politikája – ízeltlábúak az amerikai horrorfi lmben


A hangyák (Them!, 1954), sáskák (The Beginning of the End, 1957), pókok
(Tarantula, 1955) az ötvenes évek sci-fi horrorjában váltak az amerikai tömegfi lm
meghatározó monstrumaivá. A hidegháború első évtizedében az óriásrovarok
motívuma két meghatározó jelentéssel bírt: egyrészt, a többi óriásszörnyhöz
hasonlóan a nukleáris holokauszttól való félelem testesült meg bennük, melynek
következtében – a korszak egyik népszerű narratívája szerint – az emberiség
a modern civilizáció előtti állapotba zuhanhat vissza, így újra meg kell küzdeni
a természet alacsonyabb rendű létformáival. A másik elterjedt olvasat szerint
a rovartársadalmak személytelensége, hangyabolytól sáskarajig, könnyedén
beazonosítható a kommunizmus rémképével, mely az egyént, szemben az
amerikai demokrácia individualizmusával, önálló akarat és identitás nélküli
dolgozóvá redukálja. A műfaj első lefutása után az amerikai tömegfi lm a hetvenes
években kezdte újra preferálni a rovarinvázió témáját, ám az olyan fi lmek, mint
a IV. fázis (1974) vagy a Rajzás (1978) a korábbi politikai allegória helyett az
ózonlyuk felfedezésének évtizedében elsősorban az ökológia katasztrófa, és az
anyatermészettel szembekerült, annak működésébe károsan beavatkozó ember
motívumára helyezték a hangsúlyt. Ugyanakkor a rovar és ember kizárólagos
ellentétpárja továbbra is tartotta magát: ezt a dichotómiát a nyolcvanas évek
biohorrorja kezdi majd el lebontani, ahol a rovar már nem egy monstruózus
másik, hanem – mint David Cronenberg (A légy, Meztelen ebéd), majd Guillermo
del Toro fi lmjeiben (Cronos, Mimic) és olyan perifériálisabb művekben, mint a
Csótányos Joe (1996) és a The Borrower (1991) – egy lehetséges, sőt, esetenként
kívánatos alternatíva. A Hollywood környékén tanyázó ízeltlábúak fél évszázad
alatt embertelen fenyegetésből tisztelet övezte példaképpé váltak.

PÉNTEK, AUG. 12.
16:00–18:00


Filmvetítés
Laurie Anderson – Heart of a Dog (75’)


18:00–20:00

Selyem Zsuzsa
Elkísérjük egymást - de hova?

Az ARTE francia-német tévécsatorna felkérte Laurie Andersont, hogy készítsen
egy kisfi lmet életfi lozófi ájáról. A fi lm kutyájának, Lolabelle-nek az életéről és a
haláláról szól. Olyan kérdéseket vet fel benne és hagy nyitva, mint pl. Mi köze
életünk dolgainak egymáshoz? Mit érzékelünk másképpen a világ jelenségeiből?
Zene-e az, amit Lolabelle zongorázik? Zene-e az, amit Laurie Anderson a Times
Square-en a kutyáknak játszik? Különbözik-e a kutya félelme az égből rá vadászó
madaraktól attól ahogyan az emberek a bombáktól, leomló toronyházaktól
félnek? Mire nem alkalmasak a szavak, az emberi nyelv? How can you feel sad
without being sad? Mi történik velünk, ha valaki, akit szeretünk, meghal? How can
you feel them without becoming them? Hogyan kísérjük őt el, meddig mehetünk
vele? Mit mondjunk búcsúképpen az állatoknak?



<< vissza



Oldal megjelenítése: 3883    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem