2017. szeptember 19., Kedd
Hírarchívum
Korniss Péter, a magyar fotográfia legnagyobbikának tárlata Sepsiszentgyörgyön

A vizualitás meghatározza a mindennapokat, érdemes odafigyelni arra, hogy mit látunk a világból – vélik a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa sorozat negyedik állomásának, a Kép évének szervezői. Az év mottója – képesnek lenni képben látni és láttatni – szépen összecseng a magyar fotográfia legnagyobbjaként számon tartott Korniss Péter ars poeticájával. Korniss személyes hangon, sok együttérzéssel beszél egy olyan világról, amelynek fényképezésére több mint negyven évet szentelt. Életművének gyöngyszemeit mutatja be a Lábas Házban berendezett kiállítás, amely a budapesti Várfok Galériával együttműködésben jön létre. Május 24-én, kedden este 19 órától Tóth Gödri Iringó művészettörténész nyitja meg a tárlatot, melyet a művész jelenlétével is megtisztel.
 


„Minden akkor kezdődött, amikor visszatévedtem a múltba”
A sors fura fintora, a történelem alakulása terelte a fotográfusi pályára, hogy nevét mára az egyik legismertebb élő kortárs magyar alkotóművészként tartsa számon a világ. Korniss Péter első magyarországi egyéni kiállítása 1974-ben nyílt meg a budapesti Műcsarnokban, amit azóta a világ különböző városaiban (pl. New York, Amsterdam, Koppenhága, Riga, Prága, Párizs, Helsinki, Quito) megrendezett számos tárlat követett. Az amszterdami World Press Photo tanácsadó testületének tagjaként, Kossuth-díjasként, a legrangosabb nemzetközi folyóiratoknak – National Geographic, GEO, Fortune, Time, Avenue, Epoca dolgozik. Fotográfiái a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a franciaországi Musée Nicephore Niépce és a bradfordi National Media Museum gyűjteményében találhatók meg.
A kolozsvári születésű, Magyarországra települt, 1956 miatt a jogi pálya elől elvágott fiatal Korniss nem akart fotós lenni. A véletlen hozta úgy, hogy balettet kellett fotóznia. Ott volt a Pécsi Balett születésénél. Végigkövette a legendás Huszonötödik Színház éveit. Kilenc évig volt a Színház című folyóirat képszerkesztője. A néptánc fotózásán keresztül jutott el egyik fő témájához, Erdélyhez, és kezdett el foglalkozni a paraszti kultúra fényképezésével, eltűnésének, átalakulásának megörökítésével. Első alkalommal, 1967-ben Novák Ferenc koreográfus vitte el a Kolozsvár melletti Székre. A megőrzött pillanatok később színházi előadások képeinek ihletőivé lettek. Szigeti Károly egyik előadásában a színpadi siratás jelenetét például teljes egészében egy temetésen lévő parasztasszonyok témájú fotográfiából komponálta meg. Ezek Korniss Péter életrajzának főbb állomásai a színház felől nézve. Az előadóművészetek dokumentálását is ugyanazzal az emberi és szakmai alázattal végezte, mint ami a falvak élő közösségeinek megörökítési szándékban kiolvasható.

A fotográfia ajándék
Korniss nem egyszerűen dokumentált, sőt, saját bevallása szerint nem is kívánt tudományos igénnyel dolgozni. Azonosulva a saját maga elé kitűzött feladattal azt az embert, illetve azokat a közösségeket örökítette meg éveken keresztül, akik még a természettel éltek együtt annak minden áldásával és gyötrő nehézségével. Modelljeit a kezdetektől annyira becsülte, hogy sosem szolgáltatta ki őket semmiféle ideológiának és koncepciónak. Úgy fényképezte a szlovákiai parasztasszonyt, a csökölyi fehér gyászt, Erdély és Bukovina magyar és román falusi népét, ahogyan azok éltek és dolgoztak, és ahogyan ő érzékelte - egyre közelebbről és egyre mélyebbre látva. Dokumentarista eszközökkel ugyan, de saját élményeit adta át a szemlélő számára, majd ezt az időszakot két könyvben, az Elindultam világ útján (1975) és a Múlt idő (1979) című albumokban összegezte.


Portréi és életképei egyaránt emberközeliek, a befogadó ott érzi magát a helyszínen, a megörökített emberek között. „ A fotográfia ajándék, hogy megörökíthetjük a legtünékenyebbet is, az embert - abban a világban, amelyet maga teremtett és éltetett.”- írja 1998-ban a Leltár c. kiadványban. Korniss munkássága során gyakran tért vissza előzőleg már megismert falvakba, újra felkeresett régi helyszíneket, hogy újra megtapasztaljon és megörökítsen. Látta a világnak a változásait, és nem hagyta figyelmen kívül azokat. Képeit éppen az teszi hitelessé, hogy megértette az idők változását, és jelen tudott maradni a bemutatott pillanatban. Még a vigyázzban álló komoly férfi portréján a „divatos” falióra és a népi kerámiák bizarr díszletében is érezzük, hogy a fényképész és alanya nem közömbös idegen egymás számára, kölcsönösen tisztelik egymást.

„Mindig szerettem dolgozni, és mindig nagyon élveztem is. Az életkor előrehaladtával az ember már érzi, hogy mindez véges – hiszen a fotográfiához jó fizikum kell, jó idegek –, s emiatt még inkább érzi az örömét. Már legalább tíz éve ilyen intenzív örömöt érzek.” - vallja a jövőre 80 éves Korniss Péter.
A kedd esti megnyitóünnepség vendégeit Antal Árpád polgármester és Damokos Csaba képzőművész köszönti. A tárlat június 24-ig látogatható, a Lábas Ház kiállítótérének nyitásrendje hétköznapokon 9 – 17 óráig, szombaton 9 – 14 óráig.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Lábas Ház, Országos Képzőművész Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókja.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 8922    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem