2017. szeptember 24., Vasárnap
Hírarchívum
Székelyek Vására Bukarestben

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a bukaresti Közpolitikák Intézete (Institutul pentru Politici Publice) által kezdeményezett „Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába” című, EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 keretén belül megvalósított projekt részeként, május 7-8. között Bukarestben kerül megrendezésre a Székelyek Bukaresti Vására nevű rendezvény.

A Vásár alkalmával, mely a ROMEXPO területén kerül megrendezésre kb. 40 székelyföldi népművész/kiállító közreműködésével, a projekt keretén belül megvalósított monográfia és film bemutatására is sor kerül. Sepsiszentgyörgy környékén 2015-ben zajlott egy néprajzi kutatás, melynek fő célja a székely hagyományok, szokások és mesterségek feltérképezése volt természetes környezetükben. Ennek a terepmunkának a nyomán született a „Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába” című monográfia Pozsony Ferenc etnológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora, valamint Kinda István néprajzos szakember gondozásában, melynek melléklete egy dokumentumfilm is (riporter: Erdély András, rendező: Várkonyi Eszter, operatőr, vágó: Vargyasi Levente).

A könyv és a film bemutatóját egy beszélgetés követi, melyre kulturális és kisebbségi kérdésekben kompetens szakembereket, politikusokat, döntéshozókat várunk, s melynek fő témája a nemzeti kisebbségek sokszínűségének és identitásának támogatása, mint kiemelt romániai közpolitika. A megbeszélés a nemzeti kisebbségek kulturális önazonosságának megőrzését támogató konkrét lépésekre, a központi költségvetésből erre kiutalt támogatásokra vonatkozó rövid elemzéssel indul, majd olyan, a Kulturális Minisztérium, illetve a Nemzeti Örökség Intézete számára benyújtandó ajánlások megfogalmazását tűzi ki célul, melyek konkrét, szükséges lépések megtételére vonatkoznak a kisebbségek kulturális örökségének és önazönösságának megszilárdítása és előtérbe helyezés érdekében, elsősorban a romániai magyar kisebbség szempontjából.

A vásár hivatalos megnyitóját követően az érdeklődők figyelemmel követhetik a mestereket, népművészeket különböző használati és népművlszeti tárgyak alkotása közben, a vásár hangulatát fokozzák a székely népzenét játszó együttesek és táncosok, valamint a közönség köreiben forgolódó népviseletbe öltözött vendégfogadók.

Az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 A sokszínűség elősegítése a kultúrában és művészetekben az európai kulturális örökség keretén belül programjának támogatásával megvalósított projekt
A projekt teljes értéke: 560.460 lej
Időtartama: 13 hónap (2016 június 30-ig)

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 5204    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem