2017. november 17., Péntek
Hírarchívum
Ünnepvárás a belvárosban - Pénteken kezdődött a karácsonyi vásár

Nagyvárosok ünnepi hangulatát hozza Sepsiszentgyörgyre az újonnan megnyitott Szabadság téren berendezett karácsonyi vásár, ahol kézművesek, iparművészek és helyi termelők portékáiból lehet angyalfiát vásárolni. A míves ajándékok mellett az ünnepi asztalra járó finomságokat is be lehet szerezni a kirakódáson. A vásár december 18-án, délután 13 órakor nyit, valamint naponta 11 és 20 óra között tart nyitva, kivételt képez december 24-e, amikor a program 14 óráig tart. Közel 70 népművész, kézműves és termelő kapott helyet a nagy hagyománnyal rendelkező téli eseményen.

Az ünnepi hangulatot zenés műsorok teljesítik ki, a nyitónapon a Református Kollégium és a Constantin Brâncuşi Szakképző Líceum diákjai lépnek színpadra, a további napokban ünnepi összeállításokat mutatnak be helyi zenekarok. Szombaton a Búzavirág gyermekkórus nyitja a fellépők sorát 15 órakor, őket követi az Őszirózsa dalkör és az Evilági együttes.  Zumba bemutatóval kezdődik a hétfői műsor 16 órától, aztán a Batyus Egyesület és a Gyermekek és Tanulók Palotája népes diákcsoportja regöl, majd Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda ad elő karácsonyi dalokat.  Kedden újabb zumbacsoport mutatkozik be és az Ecou Ifjúsági Egyesület hozzák el a városba karácsony meséit. Szerdán, 23-án István Ildikó és barátai nyitják a programot 16 órakor, őket követi a Mácsafej zenekar, Luiza Zan és a Snaps Vocal Band bemutatja énekműsorát és az estet a Klasszikus zenét a főtérre kezdeményezés keretében megszervezett Toronyzene zárja a fúvós oktett előadásában.
A karácsonyi vásárral egyidőben a hét vége alatt korcsolyapálya is nyílik a Szabadság téren, amennyiben ezt lehetővé teszik az időjárási viszonyok. A pálya vakációban és hétvégén 10 és 21 óra között tart nyitva, 14 és 15 óra között pedig karbantartási munkálatok miatt technikai szünetet tart. A diákok 5 lejes jegyet válthatnak, felnőtteknek 7 lej a korcsolyázás. Akinek pedig nincs felszerelése, 5 lejért bérelhet korcsolyát két órára.
Csütörtöktől átadták a gyalogos forgalomnak a Szabadség tér 1918. December 1. utca melletti részét, így az áthelyezett Szent György-szobor is újra megközelíthetővé vált. A téren befejezték a szabadtéri szónoklati emelvényt, amelyet már a karácsonyi vásár fellépői használatba vesznek. A tél ideje alatt, a munkálatok befejezéséig továbbra is zárva marad a korzó egyik része.

 

Karácsonyi vásári program - 2015


December 18., péntek
13:00    Vásármegnyitó
13:05    Református Kollégium kórusai: Refszonor és Refszonorocska
14:00    Karácsonyi- és népdalokat énekel - Mogoş Diana – a Constantin Brâncuşi Szakképző Líceum XII. osztályos tanulója, zongorán kíséri felkészítő tanárja Adrian Negrilă
 


December 19., szombat
15:00    Búzavirág gyermekkórus (Kilyén)
16:00    Őszirózsa dalkör
17:00    Evilági együttes

 

December 21., hétfő
16:00     Zumba bemutató – Vitus Kinga és csapata
17:00     Regölés – Batyus Egyesület és a Gyermekek és Tanulók Palotája műsora
18:00  Ünnepi kórusművek – Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda
 


December 22., kedd
17:00     Zumba bemutató – Vitus Kinga és csapata
18:00  Kolindák Karácsony meséiből – Ecou Ifjúsági Egyesület
 


December 23., szerda
16:00    István Ildikó és barátai
17:00  Mácsafej zenekar
18:00    Luiza Zan és a Snaps Vocal Band
19:00    Toronyzene - Handel, Bach és Vivaldi művek, valamint kárácsonyi dalok a fúvós oktett előadásában - A program része a Klasszikus zenét a főtérre kezdeményezésnek

 



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 4243    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem