2017. november 24., Péntek
Hírarchívum
Antal Árpád: Sepsiszentgyörgyön nincsenek etnikai terek, közösségi terek vannak

„Sepsiszentgyörgyön nincsenek etnikai terek, minden tér a helyi közösségé, magyaroké és románoké egyaránt” - reagált Antal Árpád polgármester a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma azon felvetésére, miszerint a Főtér felújításának és a Sárkánydomb elhelyezésének az a fő célja, hogy „megakadályozza a rálátást a Mihály Vitéz szoborcsoportra” és hogy „ez a kezdeményezés a nagy román szimbólum ellen született”.


„Nem arról van szó, hogy elválasztunk egymástól két teret, hanem arról, hogy korábban felújítottuk a Mihály Vitéz teret és most felújítjuk a Szabadság teret” - fejtette ki a polgármester, aki szerint a két tér két különböző történelmi korszakban született, ezért mindkettő magán viseli az illető kor jegyeit, ezért a felújítási koncepció is más.


„Én azt gondolom, hogy nem korrekt dolog etnikai színezetet adni a tereknek. Szentgyörgyön minden köztér az embereké, nincs olyan hogy román vagy magyar tér. Én azt tartom fontosnak, hogy a város közterei megteljenek élettel, hogy az emberek használják ezeket. A Mihály Vitéz teret is ennek megfelelően újítottuk fel, több a zöldövezet, van szökőkút és ennek következtében a korábban teljesen kihalt teret most már örömmel használják az emberek. A Főtér felújításával is ez a célunk, hogy visszaadjuk a helyi közösségnek. Ennek etnikai jelentőséget tulajdonítani hiba és azt gondolom, hogy ez sokat árt a helyi interetnikus kapcsolatoknak. És nem utolsósorban, a tér felújításának tervét a román tanácsosok is támogatták, és számomra ők a helyi román közösség legitim képviselői”.” – nyilatkozta a polgármester
 

 




 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 9905    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem