2017. szeptember 22., Péntek
Hírarchívum
2014-03-26: Életbe lép a szekértilalom Sepsiszentgyörgyön

Április 1-jétől tilos szekérrel közlekedni Sepsiszentgyörgy területén, mondja ki a 2014. február 13-án elfogadott 2014/28-as helyi tanácshatározat. Azok számára, akik szekeres fuvarozással biztosítják megélhetésüket, az önkormányzat kiállít egy különleges engedélyt, amely naponta 6 és 20 óra között jogosítja fel tulajdonosát a város területén való közlekedésre előre meghatározott útvonalakon. Az tilalom nem vonatkozik a Kilyén és Szotyor területén közlekedő kocsikra.

Az engedélyt egy hétre, egy hónapra vagy egy évre lehet igényelni a Városgazdálkodási Igazgatóságon, a polgármesteri hivatal 15-ös irodájában. A helyszínen kitölthető kérelemhez mellékelni kell néhány okmány másolatát: a tulajdonos személyigazolványát, a szekér forgalmi engedélyét, az igavonó(k) útlevelét. Amennyiben a mezőgazdasági tevékenységet végzők bérbe vagy ingyenes használatba vett területen dolgoznak, mellékelniük kell az erre vonatkozó szerződés másolatát is.

Fakitermelési és erdészeti munkavégzés esetében pedig a megbízó közbirtokosság, erdészeti hivatal vagy természetes/jogi személy által kiállított igazolás eredeti példányát kell bemutatni. Egy szekér több útvonalra is válthat ki engedélyt, amennyiben igazolni tudja, hogy állandó- vagy idénymunka elvégzése céljából kérelmezi az okiratot.

Időszakos rendezvényeken és felvonulásokon résztvevő szekerek vagy kocsik számára is kötelező kiváltani a közlekedési engedélyt. A városgazdálkodási szabályzat előírja, hogy tilos trágyagyűjtő nélküli vagy nem megfelelő felszereléssel ellátott állati erővel vontatott járművekkel közlekedni Sepsiszentgyörgy területén, így az engedéllyel rendelkező szekereseknek gondoskodniuk kell arról, hogy jószágaik ne szennyezzék be az úttestet. Ha ezt nem tudják elkerülni, a hulladékot össze kell szedniük.

Az engedély nélkül közúton közlekedő vagy az előírt időszakot és útvonalat be nem tartó szekértulajdonosokat bírsággal sújtják. Természetes személyek esetében 100–300 lej közötti összeget és jogi személyeknek 200–600 lej közötti büntetést kell befizetniük. A pénzbírság mellett a hatóságok lefoglalják a szabálysértők járművét is és a büntetés mellett napi 200 lejes őrzési díjat kell kifizetni a visszaszolgáltatás ellenében. A lefoglalt szekereket 15 nap után elhagyottnak tekintik, átkerülnek a város tulajdonába, majd értékesítik ezeket.

Melléklet:

2014/28-as helyi tanácshatározat
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 19600    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem