2017. szeptember 20., Szerda
Hírarchívum
Pályázati kiírás

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal várja a 2014 első félévére vonatkozó ifjúsági, valamint sportpályázatok benyújtását. Mindkét pályázati program esetében a határidő ez év március 11-e. Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, az űrlapok esetében némi változás történt, és ráadásul már magyar nyelven is ki lehet tölteni a dokumentációkat.

– Pár módosítást azért kellett megtennünk, mert időközben a törvény is változott, ami ezt szabályozza, és ezért olyan papírokat kérnek, amelyek eddig nem kellettek. Erre érdemes odafigyelni, hiszen ha hiányos lesz az iratcsomó, akkor a bizottság visszautasíthatja – tájékoztatott az alpolgármester.

Próbálták bővíteni a tevékenységi köröket is, amelyeket idén támogatni szeretnének, egy prioritási sorrendet is felállítottak. Két részre osztották fel az ifjúsági pályázati kiírásokat: az első kategóriába tartozik az ifjúsági rendezvények szervezése, amelyeket a fiatalok önmaguknak rendeznek, a második az úgynevezett ifjúságért kategória, amikor különböző intézmények (iskolák, óvodák), szakmai szervezetek, szerveznek a diákoknak foglalkozásokat. Erre egész évre 100 ezer lejes alapot különített el a városháza. Tekintettel a féléves kiírásokra, az összeget is két részre osztják, a második félévben egy nagyobb összeg fog szerepelni, tekintettel arra, hogy a nyári időszakban lesz a programok többsége megtartva. A sportpályázatok esetében is plusz dokumentációk benyújtására kötelez a törvény, például olyan igazolásra, hogy az adott szervezetnek nincs tartozása az önkormányzat felé, nem áll perben a hivatallal. Itt az alap egy évre 750 ezer lej. – Sikerült kivenni azt a részt, amely szerint csak azok pályázhattak, akik valamely országos sportszövetséghez tartoztak. Most azok jelentkezhetnek, akiknek megvan a sportazonosságot igazoló okiratuk (certificat de identificare sportivă) – mondta.

Az űrlapokat itt lehet letölteni, valamint a polgármesteri hivatal 2-es irodájában is igényelhetőek, naponta 8–13 óra között.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 1566    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem