2017. szeptember 20., Szerda
Hírarchívum
Ifjúsági alap létesült

Tegnap rendkívüli ülésen egyöntetűen elfogadta a sepsiszentgyörgyi helyi tanács, hogy jövőtől kiemelten fogja támogatni a városban működő ifjúsági szervezeteket, hiszen az elmúlt években igencsak megerősödött ez a szféra, így hatékonyabban és célirányosabban tudják majd a fiatalság által igényelt programokat, rendezvényeket támogatni, külön alapot hozva létre számukra.

Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere közölte, az elmúlt hét-nyolc évben elég sok ifjúsági szervezet jött létre, amelyek időközben, az önkormányzat segítségének is köszönhetően, meg is erősödtek. 2008-tól a megyeszékhelyi önkormányzat a kulturális pályázatok keretében hozta létre az ifjúsági alapot.

– Gyakorlatilag a külön ifjúsági alap válasz a fiatalok kérésére. Sok olyan programot szerveztek, amelyek segítették őket abban, hogy fejlődni tudjanak. Örvendek, hogy létezik egy egészséges kommunikáció, párbeszéd a szervezetek között, és próbálják a város ifjúsági életét olyan irányba előremozdítani, hogy ebből a fiatalok profitálni tudjanak, amikor pályaválasztás előtt állnak – közölte az alpolgármester.

Ugyanakkor hangsúlyozta, emellett természetesen nagyon sok csapatépítő, illetve személyiségfejlesztő programot sikerült elindítaniuk. Az elöljáró szerint az önkormányzat ezen gesztusát kitüntetésnek is lehet tekinteni, hiszen így ismeri el a város a fiatalok munkáját.

– A szabályozásban pár módosítás történt, erről az elkövetkezendő időszakban fogunk a szervezetekkel konzultálni, bemutatva a változásokat. Az eljárás nem lett bonyolultabb, az űrlap is ugyanolyan maradt, annyi különbséggel, hogy azt nem a kulturális alap ifjúsági részéhez kell benyújtani – részletezte az alpolgármester.

Összesen 29 aktív ifjúsági szervezet van Sepsiszentgyörgyön, a külön alap létrehozása előtt velük már konzultáltak, és az ő elvárásaik szerint fogják kiírni vélhetőleg január végén, február elején a 2014-es év első félévére szóló pályázatokat. Konkrétan azokat a tematikákat fogja a város prioritásként kezelni, amelyeket az ifjak kértek, hiszen az önkormányzat nem szeretné az irodából megmondani, hogy a szervezeteknek mire van éppen szükségük. Az igényeket összesítették, és azokat a javaslatokat támogatják, amelyeket a legtöbb szervezet kért. Elsősorban különböző tematikájú képzésekre lehet pályázni, de a szórakozást is finanszírozzák, táborokat is lehet majd szervezni.

– A külön alap létrehozása azt jelenti, hogy nem egy bizottság kezében lesz az összes pályázati témakör, hanem az ifjúsági pályázatokról az ifjúsági és sportbizottság fog dönteni, ahol a tagok többsége is éppen ebből a szférából származik, vagy pedig éppen ilyen szervezetben tevékenykedik. Az elbírálók korban biztosan közelebb fognak állni a fiatalokhoz – húzta alá Tischler Ferenc.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 3717    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem