2019. szeptember 21., Szombat
Hírarchívum
Szocrelatív - Erdélyi magyar művészet 1945-1965 között

Az Erdélyi Művészeti Központ (EMűK) újabb, sorrendben a harmadik kiállítása nyílik 2013. szeptember 20-án Szocrelatív – Erdélyi magyar művészet 1945-1965 között címmel.

A tárlat a kommunizmus első két évtizedében zajló művészeti élet áttekintésére és értékelésére vállalkozik úgy, hogy a kiállított tárgyak által a ma embere számára is érthetővé váljon az adott kor  hatalmi-kulturális közege.

Mintegy ellenpólusként ugyanakkor kísérletet tesz arra is, hogy a történelmi meghatározottságtól teljesen független, mindenkor érvényes szociális és művészeti vonatkozásokat fedjen fel. A manipulatív, korlátozó kultúrpolitikai nyomás alatt dolgozó képzőművészek munkái a szocreál viszonylagosságát mutatják: a kényszerű lepel alól minduntalan felsejlik az örök emberi vonás, amely a jövő nemzedékek érdeklődésére is számot tart.

Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a kiállításéval azonos című, tartalmas és szép kivitelezésű tanulmánykötete részletesen foglalkozik a korszak politikai hátterével, ugyanakkor több rétegű művészettörténeti periodizációval teszi átláthatóbbá az 1945-65 közötti erdélyi magyar művészeti törekvéseket.

A tárlat anyagát erdélyi közgyűjteményekből kölcsönözték: Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Nagyszalonta járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

A kiállító művészek között szerepelnek: Abodi Nagy Béla, Benczédi Sándor, Bene József, Bordi András, Fülöp Antal Andor, Gy. Szabó Béla, Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Mattis-Teutsch János, Márton Árpád, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Nagy Albert, Nagy Imre, Plugor Sándor, Puskás  Sándor, Szervátiusz Jenő, Szopos Sándor, Vetró Artúr.

A kiállítás és a kötet fő támogatója Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma.

A megnyitóra 2013. szeptember 20-án, pénteken 18 órától kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum frissen felújított és korszerűsített Lovag-, illetve Tolerancia Termében.

A tárlat október 20-ig látogatható.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 1809    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem