2017. november 23., Csütörtök
Hírarchívum
Csokifesztivál lesz Sepsiszentgyörgyön

Első alkalommal szerveznek csokifesztivált Sepsiszentgyörgyön szeptember 27. és 29. között. A Chocofest elnevezésű rendezvény Édes Székelyföld mottóval indul útjára, szervezői a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa. Antal Árpád András, megyeszékhelyi polgármester, Tamás Sándor, megyei elnök és Edler András György kamara-elnök a Chocofest – Édes Székelyföld részleteiről számoltak be hétfőn, sajtótájékoztató keretében.

Csokiból készülő Csipike-figura, házicsokikészítő-verseny, csokiból kisüthető otthoni receptek, csokoládépapír tervező rajzverseny, valamint csokitörténeti kiállítás is várja majd az érdeklődőket a Székely Nemzeti Múzeum kertjébe. A Chocofest igazi családi rendezvények ígérkezik, hiszen a programok nem csak a kicsiknek lehetnek vonzóak, hanem a felnőttek sem állhatnak ellen neki, hiszen a csokit mindenki szereti – vallotta be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Egy éve új időszámítás kezdődött az iparkamara életében, a jó együttműködésnek köszönhetően évente legalább egy közös rendezvénnyel készülünk” – mondta Tamás Sándor. „Ez a rendezvény egész Székelyföldet megszólítja. Erdélyre általánosan jellemző, Székelyföldre pedig különösen igaz, hogy a világ távoli szegleteiből érkező irányzatokat, dolgokat, sőt, akár gasztronómiai különlegességeket nyílt érdeklődéssel fogadjuk, aztán kicsit saját szájunk íze szerint átszabva befogadjuk” – hangsúlyozta a megyei tanácselnök. „Ez alól nem képezhetett kivételt a csokoládé sem: a székelyes házicsoki olyasmi, amit e vidék legtöbb konyhájában legalább egyszer már készítettek, és bátran állíthatjuk, hogy a csokoládét mindenki szereti” – szögezte le Tamás Sándor.


Antal Árpád András, Tamás Sándor és Edler András György bejelentették,
hogy Sepsiszentrgyörgyön szervezik meg az első romániai csokoládéfesztivál

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere bevallotta: régiómarketing stratégia része ez a fesztivál. „Számomra akkor is édes Székelyföld, amikor keserű csokoládét eszem” – mondta a polgármester. Szerinte fontos üzenetet hordoz ez a rendezvény is, és itt, Székelyföldön mindennek van nemzetpolitikai vetülete, hangsúlyozta. „A három intézmény közösen szeretné bemutatni Székelyföldnek ezt az arcát is, hiszen nagyon sokan ebben a vidékben csak a rosszat látják, vagy csak azt akarják látni. Ha ők idejönnek édes csokit enni, és még így is keserű lesz, akkor magukra vessenek” – zárta gondolatát Antal Árpád.


Édler András kamara-elnök a szerencsi csokifesztiválról hazatérve, ötletekkel felvértezve beszélt a rendezvény részleteiről. A Chocofest elsősorban a gyerekeket célozza meg, ezért készül nekik 250 kilógramm csokiból Csipike-mesefigura, amit egy helyi művész farag ki. „A kereskedelem egy új részét szólítjuk meg, azokat a csokigyártókat és forgalmazókat, akik ezzel az édességgel dolgoznak nap mint nap. Nem mellesleg, a csokoládénak tömegmozgató hatása van, és pozitív üzenete” – mutatott rá Edler.


A rendezvény honlapja, a www.chocofest.ro már elérhető, itt találhatóak információk a kiállítók számára is, valamint itt eszközölhető interaktív helyfoglalás is. A kézművesekre is számítanak, nekik kedvezmény jár. A helyek száma korlátozott, kevéssel több mint ötven kiállítóhely áll rendelkezésre, valamint, előzetes egyeztetés után, beépíthető helyet is lehet bérelni a gyártóknak, csokigyáraknak.


A program színesnek ígérkezik: lesz csokiszobrászat, csokipapír tervezés kicsiknek, amelyekből a legjobb száz munkát kiállítják, valamint a Facebook közösségi oldalon hamarosan indul a csokikészítmények versenye, ahonnan a legtöbbet kedvelt tíz recept helyben is elkészül. Mindezeken kívül lesz házicsokikészítő-verseny is, valamint megtekinthető lesz a csokoládétörténeti kiállítás is, amely Szerencsről, a csokimúzeumból érkezik a múzeumkertbe.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 3962    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem