2017. szeptember 23., Szombat
Hírarchívum
Utcabállal várják az új évet Sepsiszentgyörgyön

Aki még nem döntötte el, hogy hol búcsúztatja az óévet, és hol köszönti az újat, annak nem kell gondolkodnia: a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren legalább akkora buli ígérkezik, mint egy éve volt. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Szent György Napok szervezőcsapata idén is szilveszteri utcabált szervez a város központjában. A jó hangulat ezúttal is garantált: a megyeszékhelyi Equinox zenekar, az X-Faktorból jól ismert Ráduly Botond Manó és a 2012-es Erdély Hangja tehetségkutató győztese, Logofătu Diana Maria, a kézdivásárhelyi Garázs zenekar, valamint a magyarországi Bon Bon együttes gondoskodnak a felejthetetlen éjszakáról. Szokás szerint két tűzijáték – az egyik éjfélkor, a második éjjel egykor – jelzi a rendezvény csúcspontját. A káprázatos tűzijáték az Arcon Kft. ajándéka.

Tavaly többezren ünnepelték együtt az újévet Sepsiszentgyörgy központjában, remélhetőleg ez idén sem lesz másként. A szilveszteri utcabált ebben az évben is a helyi vállalkozók támogatásából szervezik meg. Az óévet a rock-feldolgozásokat játszó Equinox együttes búcsúztatja, akik Ráduly Botond Manóval lépnek közösen színpadra. Manót a  romániai X-Faktorban egy egész ország megkedvelte, és bár számtalanszor lépett színpadra városunkban, mindig magasabbra teszi a mércét, és örül, hogy megmutathatja a közönségnek, mennyit fejlődött. Az újév beköszöntésével a magyarországi Bon Bon csap a húrok közé, akik kizárólag slágereiket hozzák magukkal a sepsiszentgyörgyi koncertjükre. Az együttes tagjai, Szolnoki Péter és Török Tamás már 1995 óta járják a világot Bon Bon zenekarként, slágereik ott voltak a magyar toplistákon, fiatalos, lendületes stílusukat hamar megkedvelte a közönség. Első slágerük a Viva Espana volt, utána jött a Szexepilem, a Haverok, buli, szamba, és átütő sikert arattak a Valami Amerika című film betétdalának feléneklésével, amelyet azóta is a magyar zenetörténelem egyik remekműveként jegyeznek. A Bon Bon nemrégiben jazz és swing stílusban is kipróbálta magát, nem is kis sikerrel.
A magyar idő szerinti újév elkoccintása után a kézdivásárhelyi Garázs zenekar zárja az utcabált, akik a nagysikerű Bikini projekt produkciójukat hozzák el a szilveszterezőknek. Felcsendülnek a legjobb Bikini slágerek, eredeti hangszerelésben.

A szilveszter természetesen nem telhet el a lacikonyhák ízletes fogásainak felvonultatása nélkül, a Szabadság téren a legfinomabb falatokat lehet fogyasztani.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2129    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem