2017. november 21., Kedd
Hírarchívum
Sugásfürdő: Sízés után fürdőzés

Megnyílt a szabadidőközpont

Keddtől a sepsiszentgyörgyiek A borvíz útja program keretében épült sugásfürdői kezelőközpontban kapcsolódhatnak ki. A Tusa Attila által tervezett, otthonosan berendezett épületben a vendégek igénybe vehetnek egy hideg és melegvizes medencét, törökfürdőt, finn szaunákat, edzőtermet, valamint a létesítményben működő kávézót. A harminc fős befogadóképességű kezelőközpont keddtől vasárnapig 12–20 óra között várja vendégeit. A december 7-i sajtótájékoztatón Sztakics Éva-Judit alpolgármester elmondta, hogy a síszezon kezdetén a nyitva tartás kísérleti jelleggel lett megállapítva, a program a közönség igénye szerint változhat a jövőben.

A kezelőközpontba a belépés felnőttek számára 10 lej, a nyugdíjasok és diákok 5 lejért fürdőzhetnek és az óvódásoknak pedig szüleik 3 lejes jegyet váltanak. A létesítményben lehetőség van zárt körű rendezvények megszervezésére is. A következő hat hónapban központot az Urban Locato Kft. működteti az önkormányzattal megkötött társulási szerződés értelmében.

Az önkormányzat jövő évtől egy egységes elektronikus beléptető rendszer kialakítását tervezi a sugásfürdői sípályákon, melyet hosszú távon kiterjesztenek majd a szabadidőközpontra is. Addig is a síszezon idején a tavalyi árszabás marad érvényben: a hat lesiklást tartalmazó bérlet 10 lejbe kerül, egy felvonás pedig 3 lej.

A beruházás a 6,7 millió eurós összértékű A borvíz útja program keretében valósult meg a sugásfürdői aszfaltozási, csatornázási munkálatok mellett, továbbá, ebből a forrásból sikerült hat forrás környékét rendezni és a közvilágítást korszerűsíteni az üdülőtelepen. Sepsiszentgyörgy önkormányzata összesen 281 ezer lejt fordított munkálatok kivitelezésére, ebből 256 ezer lej a támogatás kiegészítéseképpen vállalt önrész.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 5400    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem