2017. november 24., Péntek
Hírarchívum
Recycle Design az Ifjúsági Klubban

Az Ifjúsági Klubban újra lehetőség nyílik – az újrahasznosítás jegyében – elhasznált tárgyakból új elemek alkotására. Ezúttal azonban nem ruhákból varrunk szatyrokat, hanem a különböző hulladékok alternatív hasznosításával készülnek majd használati- és dekor tárgyak. Az esemény október 6-án, szombat délelőtt 11 órakor kezdődik a Csíki utcai Huhuu Játszóházban.

A rendezvény célja, hogy dizájnerek segítségével megnézzük, hogyan lehet kávés- vagy chipses zacskót, parafadugót, sörösdobozt, újságot átalakítani, régi bútordarabot felújítani, billentyűből ékszert, vagy fonalból polcot készíteni. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal a fent említett hulladékokból, de akár másfélékből is, amivel szívesen kísérleteznek.

Az Ifjúsági Klub tevékenységeinek helyszíne a Huhuu Játszóház, a programok megvalósulása a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével történik.

Az éves rendezvénysorozatot Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala finanszírozza, társszervezi Kovászna Megye Tanácsa, támogató az OTP Bank Románia, a Dália Virágüzlet, az Ariadne Impex, a Tega Rt., a Fabó Alapítvány és a Demmers Teehaus.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 1544    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem