2017. november 20., Hétfõ
Közigazgatási átláthatóság
A Vadon Egyesület Alapító okiratának és Statútumának módosításáról szóló határozattervezet


HIRDETÉS

 

A közigazgatási döntéshozatal átláthatóságát szabályzó 2003/52-es számú törvény alapján, Sepsiszentgyörgy municípium, Réty község, Árkos község polgármesterei, valamint Kovászna Megye Tanácsának elnöke közzéteszik a Vadon Egyesület Alapító okiratának és Statútumának módosításáról szóló határozattervezetet, amelyet a 2013-as év augusztusi tanácsülések alkalmával elemeznek, véleményeznek és hagynak jóvá.

 

A határozattervezet a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában, a www.sfantugheorgheinfo.ro honlapon, valamint a fent megnevezett közigazgatási egységek honlapján és székhelyén tekinthető meg.

 

Az esetleges javaslatok, ötletek, vélemények kifejezhetőek írásban az illető közigazgatási egységek székhelyén, az illető személy nevével, lakcímével és telefonszámával, 2013.  július 9-ig.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 1178    


Utolsó módosítás: 2013-06-27    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása
Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok Jegyző Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák Közbeszerzések Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság Pályázatok Álláshirdetések Helyi adók Közvállalatok vállalatigazgatása
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem