2020. július 12., Vasárnap

A Kortárs természet elnevezésű szabadtéri kiállítássorozathoz kapcsolódóan, természetművészeti workshopra kerül sor Péter Alpár képzőművész vezetésével december 14-én 10 órától az Erdélyi Művészeti Központban. A workshop felnőtteknek és fiataloknak is egyaránt szól. 

A workshop elsődleges célja egy új természetszemlélet megismertetése a kortárs művészet egy viszonylag új áramlatán, a természetművészet elméleti és gyakorlati ismertetésén keresztül.

A műhelymunka elméleti résszel keződik, ami vetített előadásból és az azt kísérő szakmai beszélgetésből áll a következő témakörök érintésével:

  • az emberi kultúra és a természeti tér viszonyának alakulása a képzőművészeten keresztül ismertetve,
  • az élő természeti tér új kihívásai a kortárs művészetben, nature-art jellegű mozgalmak,
  • a természettel együtt élő, egyedi kulturális sajátodságokkal rendelkező közösségek és és a kortárs művészet közötti diszkurzív folyamatok lehetőségei,
  • az élő természeti tér szakmai kihívásai,
  • a művészet mint élő folyamat.

Az elméleti részt követően, a gyakorlati részre már az Erzsébet parkban kerül sor 11 órától.  A résztvevőknek a természeti tér nyújtotta élő folyamatokra (pl. szélfújás, napsütés) a helyben található természeti anyagok használatával kell reagálniuk. A reakciók lehetnek performatív gesztusok, rögtönzött installációk, koncept jellegű művek, amelyek elsődlegesen fotó-videó dokumentáció formájában mutathatók be utólagosan.  Az alkotói munka lehet egyéni vagy csoportos. A gyakorlatot mindig szakmai beszélgetés előzi meg, felkészítve a résztvevőket a feladatra, majd közös kiértékeléssel és személyes élménybeszámolóval zárul.

A workshop komplex módon és sokrétűen szélesíti a résztvevők kortárs képzőművészeti ismereteit mind elméleti, művészettörténeti, mind gyakorlati szempontból. A természetművészeten keresztül olyan műfajokba kapnak betekintési lehetőséget, mint installáció, objekt, performance vagy más intermediális műfajok, ugyanakkor megismerkedhetnek a kortárs szobrászat új törekvéseivel és anyaghasználatával is. Emellett egy új, innovatív megközelítését ismerhetik meg a természeti térnek mint a kortárs művészet potenciális helyszínének.


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 5610    


Utolsó módosítás: 2019-12-11    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem