2019. december 6., Péntek

Sikerült minden iskolát mozgósítani Sepsiszentgyörgyön az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett programokon, szeptember 18-án reggel több ezer diák érkezett autó nélkül az iskolába. Az akcióhoz a szülők és a pedagógusok is csatlakoztak, akik szintén a gépjárművel való közlekedés valamelyik alternatíváját választották.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Sétálj velünk iskolába! elnevezésű akcióban való részvételre kérte fel a város iskoláit szeptember 17-én és 18-án az Európai Mobilitási Hét keretében. Szeptember 17-én, kedden hét iskola szervezett közös tornát az intézmény udvarán a diákoknak. A szerdai nap célja pedig az volt, hogy minél több tanuló és tanár alternatív közlekedési módot használva menjen iskolába, az akcióhoz több ezer diák csatlakozott.

Az iskolák bejáratánál végzett felmérés szerint a tanulók 60,7 %-a gyalog, 4,3 %-a biciklivel, 3,9 % rollerrel vagy gördeszkával érkezett reggel az iskolába. A diákok 11,1 %-a választotta a tömegközlekedést, a maradék 20 % pedig ezen a napon is autóval jutott el az iskolába. A felmérést szerda reggel az iskolák bejáratánál végezte el harminc önkéntes.

 

A város legmobilisabb iskolájának a Mihai Viteazul Főgimnázium bizonyult: a pedagógusok és a diákok részt vettek a keddi közös tornán, szerdán pedig az itt tanulók közel 90 százaléka érkezett autó nélkül az iskolába.

A Nicolae Colan Általános Iskolába érkezetek a legtöbben biciklivel, a Református Kollégiumba a legtöbben rollerrel vagy gördeszkával, míg gyalog a legtöbb tanuló a Gödri Ferenc Általános Iskola kapuján sétált be szerda reggel.

Az Európai Mobilitási Hét minden évben szeptember 16–22. között kerül megrendezésre. A figyelemfelkeltő akció legfontosabb célja, hogy tudatosítsa a lakókban és diákokban, hogy a gépjármű-közlekedésnek több alternatívája is létezik: lehet utazni busszal, közlekedni kerékpárral, rollerrel, vagy görkorcsolyával, illetve gyalog is el lehet jutni az iskolába, munkahelyre.

Fotók: Kristó-Gothárd Hunor

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 8358    


Utolsó módosítás: 2019-09-25    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem