2019. augusztus 20., Kedd

Az Ütős nyár Sepsiszentgyörgyön! programsorozatot nyitó José Almar barátságos hangulatú koncertje után pénteken, július 26-án 19:00 órától a magyarországi SzájArt project beatbox formáció lép majd fel a főtéri kőszínpadon.

A 2006-ban alakult beszédes elnevezésű SzájArt project tagjai összeszokott triót alkotnak, hiszen a kecskeméti Kodály Iskolában folytatott tanulmányaikat egy osztályban fejezték be, és később egyazon város, Szeged egyetemi hallgatói is lettek. Nem hétköznapi egyéniségek, így a színpadon is valami egészen különlegesre számíthatunk tőlük. Dömötör Tamás a szájdobolás nemzetközi szinten is elismert mestere, magyar beatbox battle bajnok, a 2012-es berlini Beatbox Világbajnokság 2. helyezettje. Akit érdekel ez a műfaj, az végre olyasvalakit láthat-hallhat, aki egyike a legjobbaknak. Szondi Péter már nem csak a szájdobolás művészetét űzi, hanem énekel, és hegedül is, Simon Krisztina pedig a vokálért, énekért felel a csapatban s bár a kezdetektől komolyzenei neveltetésben részesült, a könnyűzene mára hasonlóképpen az élete részévé vált.

A SzájArt project műsorában összeolvad a klasszikus alap és a könnyűzene, egészében a’capella produkciót adnak majd elő, csak merjünk hinni a fülünknek, hogy azokat a nem evilági hangokat valóban emberi szájmozgások képezik. Mindeközben a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai élőszobros performansszal biztosítják a látványélményt.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 61055    


Utolsó módosítás: 2019-07-22    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem