2019. november 15., Péntek

Töretlen az érdeklődés Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának nagycsaládos programja iránt, mindeddig 113 családnak összesen 491 kártyát állítottak ki. A legkevesebb három gyermekkel rendelkező családok folyamatosan igényelhetik a kedvezményes kártyákat.

Az első kedvezményes kártyákat február 14-én ünnepélyes keretek között adta át Antal Árpád-András polgármester egy háromgyermekes családnak. A program népszerűsége azóta is töretlen, 113 családnak összesen 491 kártyát állítottak ki.

Sepsiszetgyörgy Önkormányzatának nagycsaládos pogramjának támogatásáról tavaly decemberben szavazott a Helyi Tanács, a tanácshatározatot januárban néhány módosítással egészítették ki, ez által növelve a támogatásra jogosult családok számát.

Az igénylések az év bármely időszakában benyújthatóak, ennek értelmében, az aktuális hónap 10-ig letett iratcsomót még abban a hónapban, míg a 10-e után leadottakat pedig a rá következő hónapban bírálják el. A program kedvezményezettei azok a sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkező családok, akik legkevesebb három gyermekkel rendelkeznek és a gyermekek közül legalább egy kiskorú. A szülők egyikének állandó munkahellyel kell rendelkeznie, a diákoknak pedig az előző tanévben nem lehet évi 20-nál több igazolatlan hiányzásuk.

A program célja, hogy a többgyermekes családok Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának alárendeltségébe tartozó intézmények szolgáltatásaihoz kedvezményesen jussanak hozzá, ezáltal is népszerűsítve az egészséges életmódot, a kultúrát, hosszú távon növelve az életminőséget. Ennek értelmében a legkevesebb háromgyermekes családok ingyen parkolhatnak, illetve a sugásfürdői, sepsiszentgyörgyi szabadidős létesítményekbe, kulturális intézményekbe és azok rendezvényeire pedig kedvezményesen vásárolhatnak bérletet.

A programmal kapcsolatos megjegyzéseket a hivatal munkatársai az info@sepsi.ro címen fogadják.

Korábbi hírek a témában

Gyakorlati útmutató a nagycsaládos igazolvány igényléséhez
2018/415. számú HATÁROZAT
2018/415. számú HATÁROZAT melléklete
2019/44. számú HATÁROZAT
2019/44. számú HATÁROZAT melléklete – szabályzat




<< vissza


Oldal megjelenítése: 207162    


Utolsó módosítás: 2019-05-09    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem