2017. augusztus 18., Péntek

2011. január elsejei alakulása óta a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség az addigi közösségi rendőrség munkáját folytatva védi a lakosság jogait és alapvető szabadságát, a köz- és magántulajdonokat, emellett a hatáskörébe tartozó bűncselekmények megelőzését és felderítését végzi.

Jogköre öt területre, közrendészetre, közlekedésrendészetre, építkezés-felügyeletre, környezetvédelemre és kereskedelem-felügyeletre terjed ki.
Alakulatánál 24 órás ügyelet, diszpécserszolgálat áll a lakosság rendelkezésére minden hatáskörébe tartozó ügyben. Az épp ügyeletes kolléga egy, a teljes várost lefedő modern kamerahálózatot kezel, átlátja a forgalommegfigyelés szempontjából fontos utakat, körforgalmakat, Sepsiszentgyörgy be- és kijáratát, nagyobb tereket, parkokat, olyan városrészeket, ahol korábban több gond is volt. Ezeket a felvételeket általában 30 napig őrzik.

Fotók: Vargyasi Levente

Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője elmondta, számos lakossági panasz érkezik hozzájuk, az ingyenes  zöld szám miatt sok bejelentést kapnak, amelyeket, ha hatáskörükbe tartozik, rögtön átvesznek és megoldják az azzal kapcsolatos ügyeket, ha viszont a probléma túllép hatáskörükön, közvetítik azt az illetékes szervekhez, a román rendőrség, vagy az önkormányzat megfelelő intézményei fele. Ez az együttműködés a sepsiszentgyörgyi román rendőrség és a csendőrség részéről is viszonzott, kölcsönösen segítik egymás munkáját, legyen szó forgalomirányításról, különböző városi rendezvények ideje alatti felvonulásokról, kihágások büntetéséről stb.

Fotó: Vargyasi Levente
 

Sepsiszentgyörgyre jellemző törvényszegések

Az igazgató szerint a közvetlen lakossági bejelentések közül a leggyakoribbak az áztatással, lezárt kapukijáratokkal, zajos szomszédokkal kapcsolatos problémák. Azt is megtudtuk, hogy érzékelhetően visszatérő gond volt a kószáló állatok, és leginkább a szabadon engedett lovak látványa a városban, ezt mostanra sikerült visszaszorítaniuk. Ehhez kapcsolódóan sikerült kiiktatni az egy időben megfigyelhető városi szekérforgalmat is. A fentebb említett lakossági bejelentések közül folyamatosak a csendórák be nem tartása, a zajos szomszédok és az áztatások, utóbbi esetekben sokszor a lakóbizottság kéri a helyi rendőrséget, hogy menjen ki a helyszínre, mert az illető szabálysértő nem megfelelőképpen viszonyul az általa okozott helyzethez.

Bűncselekmény tekintetében 2016-os adatok szerint Sepsiszentgyörgyön 5 lopással és rongálással járó eset történt. Komolyabb bűnesetekben már a román rendőrség folytat nyomozást, a helyi rendőrség kizárólag egy esetben avatkozhat be így egy ügybe, mégpedig, ha a bűncselekmény pillanatában rajtakapja az elkövetőt, akit elfog és a jegyzőkönyv elkészítése után átad a román rendőrségnek.

Hadnagy István szerint továbbra is megoldásra váró probléma a városban kolduló gyerekek és az utcán engedély nélkül idénytermékeket áruló árusok helyzete. A felügyelet nélkül hagyott kiskorú koldulókat a helyi rendőrség munkatársai átadják a megyei tanács Borvíz utcai befogadó központjának, ahonnan azonban visszakerülnek a szülőkhöz, és a probléma ismétlődik. Ahogyan a kolduló gyerekek szüleinél, úgy az utcai árusoknál sem jelent megoldást a pénzbírság. A leginkább Előpatakról, Hetéről Sepsiszentgyörgyre bejövő utcai árusok esetében az lenne a megoldás, ha otthon tudnák érvényesíteni áruikat.

A helyi rendőrség tavaly, 2016-ban összesen 10 023 büntetést rótt ki, ebből 9 393 volt pénzbírság mintegy 1 082 060 lej értékben és 630 írásbeli felszólítás, figyelmeztetés.

Összegezve a fentieket Hadnagy István elmondta, hogy évről évre sikerül egyre több problémát lecsökkenteni, és a helyi rendőrségnek, átfogóbb értelemben a rendőrségnek mint a  közbiztonság és a belső rend védelméért, a törvények és szabályok betartatásáért, valamint a szabályszegőkkel szembeni eljárás megindításáért felelős szervnek ez is a feladata. Természetes, hogy mindig akadt olyan személy, aki nem tartja be  a törvényt, és amint egyik gond megoldódik, máris jön egy következő kihívás. Ezért roppant fontos szakma és egyben nehéz hivatás a rendőri pálya, ahová igazán elhivatott munkatársak kerülnek be.

Fotók: Vargyasi Levente

A Grigorescu Nicolae 4 szám alatti, valamikori kazánház épületében működő helyi rendőrség ma két emeleten tevékenykedik, az alsó szinten irodák, míg az emeleten gyűlésterem, konditerem és ping-pong asztal is rendelkezésre áll az edzeni, lazítani óhajtó kollégáknak. Az alakulat járőrbiciklikkel és két járőrautóval rendelkezik, ez utóbbiak mellé tervezik további két szolgálati autó beszerzését.

Köszönjük a helyi rendőrség 45 munkatársának, ebből 37 egyenruhásnak a városért és a lakók biztonságáért végzett elhivatott munkáját!




<< vissza


Oldal megjelenítése: 4098    


Utolsó módosítás: 2017-06-14    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem