2017. december 12., Kedd

Holnap, június 7-én, 19 órától Sepsiszentgyörgy főterén Edda Művek koncerttel ünnepli a város a Sepsi OSK csapat sporttörténeti sikerét. Az eseményen jelen lesz Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Diószegi László, a Sepsi OSK főtámogatója, illetve Pataki Attila, az Edda Művek alapító tagja is.

A Sepsi OSK minden futballszeretőt, Székely Légió tagot, új szurkolót és városlakót vár az eseményre!

Köztudott, hogy a május 28-i sorsdöntő meccsével (Metalul Resita - Sepsi OSK: 0 - 1) a Sepsi OSK  bejutott az első ligába, ezzel pedig Sepsiszentgyörgy és Háromszék történetében először szerepel labdarúgócsapat a romániai élvonalban. Ezt ünnepelte mindaz a közel ezer piros-fehérbe öltözött szurkoló is, aki június 3-án, szombaton az élvonalba jutó Sepsi OSK Mioveni elleni hazai pályás, tét nélküli mérkőzése előtt zenei kísérettel a vasútállomástól egészen az MSC Stadionig vonult fel örömében.
A döntetlen meccs után is tartott az ünnep, a szurkolók bemehettek a pályára, ahol együtt örülhettek a csapattal és annak vezetőivel.

Fotó: Henning János


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 7741    


Utolsó módosítás: 2017-06-06    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem