2017. október 21., Szombat

Március 31-én, hétfőn 19 órától ismét felolvasószínház lesz a Ponopol Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében. David Mamet - American Buffalo (Bölényfejes ötcentes) című darabját Derzsi Dezső, Kolcsár József és Pálffy Tibor színművész olvassa fel, közreműködik Éltes Áron szaxofonon.

Az eladásban erkölcsi korlátokkal nem bíró, primitív, ugyanakkor a gyanútlan áldozatra magát egy hiéna mohóságával rávető ügynök gátlástalansága, a kapcsolatok teljesen realista, szégyentelen feltárása a dráma alapja, mely már a megírásakor nagy színpadi-, később ugyanolyan filmsiker. David Mamet "macho" férfiszereplői következetesen azt a simítatlan, durva nyelvet beszélik, ahogyan a megjelenített emberek a valóságban is érintkeznek egymással. Az eredmény pedig a kereskedelmi ügynökök lélektani drámája, egy mini bűnüggyel "fűszerezve".

Felhívjuk a figyelmet, hogy a teazóban 18 óratól tilos a dohányzás! Belépőjegy a Tein Teaház bejáratánál váltható, felnőtteknek 10, diákoknak 5 lejért.


Galéria:

Tein Teátrum III – American Buffalo – 2014 március 31 – fotó, Henning János


<< vissza


Oldal megjelenítése: 1118    


Utolsó módosítás: 2014-03-31    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem