2017. október 24., Kedd

Szombaton, március 15-én 11 órától kerül sor a start@marcius15.most című eseményművészetre, amely a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjainak közös akciója lesz a Tein Teaházban, az Osonó Bázison és a Plugor Sándor Művészeti Líceumban.

A Bethlen Gábor Alap Határtalanul pályázata tette lehetővé, hogy március 11. és 15. között együtt dolgozhassanak Sepsiszentgyörgyön a helyi és a magyarországi drámás diákok. A pályázat egyik célja a szakmai tapasztalatcsere volt, amely a közös műhelyfoglalkozásokon és a próbákon teljesedett ki. A másik cél, a szentesi fiatalok bekapcsolása a sepsiszentgyörgyi március tizenötödikei előkészületekbe, megtapasztalva, hogy Székelyföldön mit jelent ez az ünnep, hogyan élik azt meg a helyi emberek. A két iskola diákjai, Szebeni Zoltán szentesi drámatanár és Fazakas Misi tagozatvezető-rendező vezetésével közösen készítik el a start@marcius15.most című happeningszerű, fiatalokról szóló március tizenötödikei produkciót, amely célja annak a megfogalmazása, hogy ma mit jelent ez az ünnep a tizenhat-tizenhét éves fiatalok számára.

A Határtalanul program második részére június 1. és 5. között kerül sor, amikor majd a sepsiszentgyörgyi drámás diákok látogatnak el Szentesre. Ezt megelőzően, a Sepsiszentgyörgyön működő Románia egyetlen magyar nyelvű drámatagozata április 4-7 között szervezi meg az Országos Színészmesterség Tantárgyversenyt. A tagozat kétévente indít színészosztályt - így az idén szeptemberben is, ahová egész Erdélyből várnak jelentkezőket, ezért már elkezdődtek az ingyenes felkészítők a nyolcadik osztályos diákok számára.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 1041    


Utolsó módosítás: 2014-03-14    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem