2017. december 12., Kedd

A Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében háromszéki közönségtalálkozó-körúton lesz jelen Szávai Géza erdélyi származású budapesti író. A sorozat iskolákban helyet kapó rendhagyó irodalomórákat és felolvasással, dedikálással társuló szerzői esteket, könyvbemutatókat foglal magába.

Sepsiszentgyörgyön vidám regényes est színhelye lesz a Tein, október 18-án, pénteken 18 órától Szávai Géza író A Nagy Átmenetelés című kötetét mutatják be a szerző jelenlétében, beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.




Szávai Géza 1950-ben született a székelyföldi Küsmődön (Hargita megye). Az 1980-as évek végétől Budapesten él. Fontosabb regényei: Aletta bárkája; Székely Jeruzsálem. Esszéregény az identitásról (megjelent román és francia kiadásban is, előkészületben lengyel és német nyelven); Múlt évezred Marienbadban; Séta gramofonzenére; Oszlik a bál; Ki látott minket meztelenül? (Érzelmes, szép művészregény). A Valaki átment a havon című könyvével kezdte publikálni régóta készülő, Kisregények és nagyregények című regénysorozatát, amelynek legutóbbi kötete a Csodálatos országokba hoztalak.
Műveiről, szerteágazó munkásságáról bővebb információ a www.szavaigeza.hu honlapon érhető el.

A szerző regényeit megjelentető Pont Kiadó Csintalan Múzsa sorozatának új kötete, A Nagy Átmenetelés egy „vígregény”. Sziporkázó humorú szöveg, a szerző nem kevésbé szellemes rajzaival. 1989-ben, az „átmenet” évében Szávai Géza is átment „több szerzőbe”. Elképedéseit vidámságba oldva jegyezte–rajzolta a nagy átmenetelést, a történelmi vígeposzt a szerzői gárda: Sz. G., Dali Endre, pipás és a többiek, de főként a kiküldetésben lévő ördög, Geezen Guuz jeleskedett ebben. Geezen Guuzt a Pokoli Nagytanács Magyarországra küldte ugyan, de a gyakornok-ördög az egész Földet szemlézi. Érdeklik a „fejformákra” hajazó Földgolyó változásai, a politikai tájművészet múlandó alkotásai. Geezen Guuz tudósítja pokoli megbízóit mindenről, ami a földi (berlini, kínai stb.) Nagy Falak és Nagy Szakadékok körül történik. A Csillagos Magyar Égről és a Magyar Világóceánról is van jelentenivalója. No és, persze, a nagy pálfordulások, átmenetelések is foglalkoztatják a csodálkozó ördögöt, hiszen még a humor is uradalmat akar, és e víg, regényes kor embere azt érzi, hogy rútnak vallott múltja után kezdődik a BEVEZETÉS A SZÉPBIRODALOMBA.

A KultúrTeaház védnökei Farkas Kinga, a Cimbora folyóirat főszerkesztője és Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 1322    


Utolsó módosítás: 2013-10-17    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem