2017. október 24., Kedd

Az Etoile Európai Színházi Központ és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely közös színházi projektjének első fázisára szeptember 15. és 21. között kerül sor Reggio Emilia-ban. A 2014. március közepéig, négy munkaszakaszon át tartó projekt keretén belül két előadás készül el párhuzamosan. Az egyiket Daniele Franci olaszországi rendező hozza létre osonós és olasz színészekkel, míg a másikat Fazakas Misi rendezi tíz, erre a projektre beválogatott olaszországi színész számára.

Az együttműködésre az idén márciusban kapott meghívást a társulat, mikor a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással elnyerte a Castelnovo’ne Montiban megrendezett Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál Ezüstcsengő nagydíját.

Daniele Franci az osonós és olasz színészekből álló csapattal a Fehér Halál című dokumentarista előadást fogja létrehozni. A cselekmény az Olaszországban dolgozó román állampolgárú feketemunkások történeteiből áll össze, és azokat a helyzeteket vizsgálja, amikor az egészségügyi biztosítás hiányában, a munkabalesetek során nem kapnak orvosi ellátást és meghalnak ezek a munkások. Az előadás ezen emberek tragikus sorsát próbálja végigkövetni és körbejárni.

Fazakas Misi az olasz társulat színészeivel egy igaz történetet dolgoz fel. A Bolondok Törvénye című produkció kiindulási pontja a Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye. Basaglia forradalmasította az olasz pszichiátriát úgy, hogy lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházakból hangsúlyozva, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket. Az általa létrehozott terápiás közösségben a páciensek, nővérek és orvosok felellőséggel viseltettek egymás iránt, konszenzussal hozták döntéseiket. Pár év elteltével az intézet kapuit megnyitották, a bentlakók magukról és egymásról gondoskodtak.

A projekt következő szakaszára október végén kerül sor Sepsiszentgyörgyön, ahol az Osonó látja vendégül a társalkotókat. Ezt a próbafolyamatot követően, újra Olaszországban folytatódik a munka, míg az előadások bemutatója 2014. március végén, egy nemzetközi fesztivál keretén belül lesz.

Forrás: osono.ro

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 1331    


Utolsó módosítás: 2013-09-16    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem