2017. november 21., Kedd

„az út mindenkit hív, más okból indulunk el, és máshová is érkezünk, hiszen ez valójában belső utazás. Útra kelünk, megállunk, és talán nincsen megérkezés, csak maga a folyamat van, amit nem lehet befejezni, csak abbahagyni lehet, hogy aztán ismét hívást érezzünk… “ –  ilyen vagy ehhez hasonló érzésekkel térnek haza a zarándokok és ezekről az élményekről beszél a két sepsiszentgyörgyi zarándok a magyarországi Dinnyésen.

Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa támogatásával nyílik a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központban a Szent Ferenc zarándokai című fotókiállítás. Május 4-én, szombaton 10 órától, a tárlat megnyitóján Csáki Árpád helytörténész és Henning János fotóművész vetített képes előadáson számol be az olaszországi Szent Ferenc-zarándokút élményeiről.  Henning János fotói május 10-ig tekinthetőek meg a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központban (Dinnyés, Gárdonyi Géza út, 25. szám).

Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa nemcsak a város kulturális életének fellendítését tűzte ki célul, hanem támogatja a helyi alkotók, művészek megismertetését megye és országhatárokon kívül. 
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 3058    


Utolsó módosítás: 2013-05-04    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Sugásfürdő
Webkamerák
Várostérkép
Turizmus
Sepsiszentgyörgy 550
Székely Vágta
Szent György Napok
Testvértelepülések
Így szépül városunk
Székely hagyományok népszerűsítése
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Sportprogramok finanszírozása

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem